Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai (Békéscsaba, 2005)
92 utóbbinál pedig a főfalak alapozásának a karzattartó alapozásához igazodó beugró részei (falpillér-alapozások) érdemelnek figyelmet. A patkóíves szentélyű templomok nagy aránya vélhetően szintén új szempontokat vet fel a szentélytípus elterjedésének általános megítéléséhez. A falusi templomok alapozása leggyakrabban az alapozási árokból helyben kiásott barna és fekete föld réteges visszadöngölésével készült (pl. Kamut 27. és Kamut 120. sz. lelőhely, Kétsopron I—II. periódus), de tiszta sárga agyag döngöléssel (pl. Bercsényegyháza, Peterd) vagy döngölt földrétegek és téglák váltakozásával (pl. Szentbenedek L, Györké I. periódus, Doboz), illetve ritkábban mészhabarcsba rakott terméskövekkel (pl. Fövenyes III. periódus, Gyula-Szeregyháza) vagy habarcsos téglatörmelék és döngölt földrétegek váltakozásával is találkozunk (pl. Szentbenedek II. periódus). Egyedi ez ideig a gyula-szeregyházi templomnál megfigyelt kavicsok alkalmazása. A falusi plébániatemplomok építőanyagáról elmondható, hogy a falakat leggyakrabban téglából rakhatták, de — az alapozások egy részében vagy a kései periódusoknál — helyenként termésköveket is használtak (pl. Csorvás, Gyula 144. lelőhely, Décse I. periódus, Gyula-Szeregyháza, Györké II. és Fövenyes III. periódus). Az eddigi tapasztalatok szerint mindegyik feltárt templom Árpád-kori eredetű volt; másképpen fogalmazva: mindegyik templomnak — még ha a késő középkorban használták is — volt Árpád-kori előzménye. A XV. századi gyulai ferences templomot és a gyulai várkápolnát leszámítva így a megyében nem került eddig elő olyan középkori egyházi épület, amely ne Árpád-kori eredetű lett volna. Nincs tehát eddig eredendően késő középkori építésű templomra utaló emlékünk. Úgy tűnik, hogy az Árpád-korban rendkívül nagy számban keletkező, különböző nagyságú, jellegű és jelentőségű települések között az első időkben — a XI. század második felében és a XII. században — igen jelentős mennyiségben építettek templomokat is. Összegzés A XIII. század ezt követően nagy átrendeződést hozott a településhálózatban: sok korábbi falu elnéptelenedett, és a bennük felépített templom is magára maradt, „pusztatemplommá" vált. A folyamatosan növekvő számú lakosság ugyanakkor ezzel párhuzamosan a megmaradó falvakba koncentrálódott. Ez a legtöbb helyen szükségessé tette az ottani korábbi templom kibővítését, átépítését. Az épületek átalakítása terén szintén nagy a változatosság: keleti és nyugati vagy éppen déli, sőt északi irányban egyaránt bővítették a templomok méretét. A korábbi szentély formáját azonban az új épületnél sokszor ott is megőrizték, ahol a szentélyt bontották le a bővítés érdekében. Több esetben ugyanakkor az látszik, hogy az első románkori templomot eredeti méreteivel használták az egész középkor folyamán, s az eredeti épületen legfeljebb — a minimális szükségletekhez mérten — csak kisebb átalakításokat végeztek. A sokszög oldalaival záródó szentély nem jellemző ezen a vidéken, a középkor folyamán többnyire mindvégig megmaradtak a félköríves, a négyszögletes illetve a patkóíves szentélyformák. A gótika jegyeinek falusi terjedésére is csupán az átépítésekkel összhangban felbukkanó támpillérek utólagos alkalmazása utal (pl. Csabacsüd, Csorvás, Kaszaper, Kovácsháza, Szénásegyház, Szentbenedek, Szőlős, Vizesmonostor). Az átalakítás természetszerűen leggyakrabban bővítéssel is együtt járt, de a templombelső növelése mellett mindössze egy-két helyen került sor sekrestye építésére (Kaszaper, Fövenyes?). A falusi templomok mellett a Csolt-monostor és Gyulamonostora is megemlíthető ebből a szempontból. Továbbra is magyarázatra szorul az, hogy a Békés megyei középkori falusi templomoknál eddig egyértelmű toronyalapozás még sehol sem került elő, holott távolabbi vidékeken ez meglehetősen elterjedt jelenség. 332 A kardoskúü templom Ny-i négys2Ögletes alapozását csak fenntartással tekinthetjük torony alapozásának (Méri 1964. 6).
