Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai (Békéscsaba, 2005)

90 lek szerint az első templom bővítményével együtt készült el. Mindegyiknél megfigyelhető volt, hogy a karzattartó alapozások - bár határozottan a hozzá tartozó épülethez vagy épületrészhez kapcsolódtak — szerkezetük különállósága folytán vagy pedig eltérő összetételük miatt elváltak a főfalak alapozásától. Ez azonban nem jelent egyértelműen korszakbeli különbséget is, viszont külön építési szakaszban való készítést mindenképpen. A nagyszénási karzattartó alapozáshoz például alaprajzilag leginkább a kamuti hasonlít, eltekintve természetesen az alapozástechnika különbségeitől és attól, hogy míg a szénási az épület második periódusával egyidős, addig a kamuti az első templom szerves részét képezte. (Az utóbbi különbség viszont esetleg azt is jelentheti, hogy a kamuti templom építésének kora közel eshetett a nagyszénási korábbi templom átépítésének, bővítésének idejével.) A kamuti karzattartó alapozás a templom nyugati falától 75—110 cm-re húzódott, szélessége 100-115 cm volt, s minden bizonnyal mindkét végét lekerekítették. A nagyszénási ezzel szemben a nyugati faltól 85— 110 cm-re helyezkedett el, szélessége 80—95 cm közötti lehetett, két vége pedig ugyancsak lekerekített volt. Az összehasonlítás lényegében teljes egyezést mutat. A falusi templomok alapozását leginkább döngölt agyagból készítették, falait pedig téglából rakták, néha a faltagolásoknál faragott idomtéglákat helyezve el. A falak bevakolására, meszelésére, sőt különböző (kék, vörös, zöld, sárga, barna) színű kifestésére találunk nyomokat. A templomok építésénél kövekre csak elvétve akad példa. Az Alföldre egyébként is jellemző a szilárd építőanyag hiánya. A térség történelmének viharos évszázadai mellett ez is az oka annak, hogy megyénkben — a ma Tótkomlós határába eső mezőkopáncsi templomromot, illetve helyreállított rekonstrukcióját leszámítva — egyáltalán nem maradt meg eredeti formájában Árpád-kori, de még késő középkori épület sem. Az utóbbiak között az egyetlen kivétel a gyulai vár legbelső épületegyüttese. Összegzés Szinte bizonyossággal és általánosságban is álKtható, hogy valamennyi késő középkori egyházi épületnek volt Árpád-kori előzménye, tehát minden egyház egyben Árpád-kori eredetű is. Az eddigi kutatások szerint az itteni templomok egészen koraiak lehetnek: építési idejüket akár a XI. s^á^adig lehet visszavezetni, de a XII. században valószínűleg már szinte kivétel nélkül mindegyik állt. A mai megye egész területén sűrűn megjelenő Árpád-kori egyházi épületek jelenléte alapján tehát bizonyosnak látszik, hogy az államalapítást követő időkben az egyházszervezés az országnak ebben a régiójában is gyorsan terjedt. Továbbra is bizonytalan azonban Vata szerepének a térség egyházszervezési folyamatára gyakorolt hatása, illetve annak megítélése a XI. század középső harmadában. A legvalószínűbb, hogy a kereszténység jelentősebb arányú terjedése ezen a vidéken csak a Vata-féle 1046. évi — és talán a Vata fia János 1061 körüli — mozgalmának leverését követően vehetett nagyobb lendületet, s csak ez után teljesedhetett ki. A kereszténység térhódításának, a vallás erősödésének és a térség XIV-XV. századi gazdasági fölvirágzásának is kitűnő bizonyítékát nyújtják az egyházi épületek. Ebben az időben Gyulán és Békésen több templom és kápolna működött egyszerre, s a falvak esetében szintén a templomok átépítésének, bővítésének lehetünk tanúi (pl. Fövenyes, Györké, Kétsopron, Kovácsháza, Szénásegyház, Szentbenedek, Vizesmonostor). Az 1332—1337 között készített pápai tizedlajstrom az első olyan lista, amelyből igen értékes — bár a régészeti topográfia eddigi felmérései alapján korántsem teljes illetve pontos — adatokat kapunk a korabeli egyházszervezetre vidékünkön. A lajstrom feltünteti egyrészt azokat a békési, illetve a szeghalmi főesperességbe tartozó egyházas helyeket, ahol a pap pápai tizedfizetésre kötelezett volt, másrészt a tizedfizetésre meghatározott összegek különbségeiből az egyes egyházak jövedelmére, szerepére, nagyságára következtethetünk. Ezen adatokat