Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai (Békéscsaba, 2005)
66 87, 105. sír), illetve az épülettől távolabb, a kutatóárkokban fordultak elő (125, 144, 154, 156, 159-160,170,172,174,177. sír). (61. kép.) 4. A halott (temetkezési szokások) A templom körüli temetők sírjairól általánosságban elmondható, hogy bennük a csontvázak — egy-egy kivételtől eltekintve — háton fekvő, nyújtott helyzetben szoktak előkerülni. Embertani vizsgálatokra azonban csak nagyon ritkán kerül sor, annak ellenére, hogy a nemek és életkorok pontos meghatározását csak ezektől a vizsgálatoktól várhatjuk. A sírok egy jó részében sikerül famaradványokat megfigyelni a feltárások során, melyek a korabeli koporsóhasználatot bizonyítják (pl. Bercsényegyháza, Csorvás, Décse, Fövenyes, Györké, Nagyszénás 2. lelőhely). Koporsóra utal valószínűleg a sírokban az alsó állkapocs helyzete is olyan esetekben, amikor az állkapocs eredeti helyzetéből kimozdulva pl. a gerincoszlopon kerül elő. Ilyenkor joggal feltételezhető koporsó, hiszen a koporsó fája később korhadhatott el, mint ahogy az izomzat elengedte a csontokat. Egyes sírok (pl. a Nagyszénás 2. lelőhelyen feltárt 30. sír) gödre viszont annyira szűk, hogy koporsó nem is férhetett el benne (63. kép). Előfordult, nem nagy számban (pl. Nagyszénás, Dózsaerdő, 21. sír), hogy a sírban fekvő gyermek fejét a temetéskor feltámasztották (62. kép). A kéztartás rendkívül változatos volt; a Nagyszénás, Dózsa-erdőben végzett ásatás erre szintén jó példákat szolgáltatott. A karokat leginkább a test mellett kinyújtották (1, 8, 21, 24, 30. sír) vagy a hason egymásra illetve egymáson keresztbe fektették (12—13. sír). Előfordult, hogy az egyiket a medencére helyezték, a másikat pedig a test mellé (9. sír), vagy az egyiket a medence alá, a másikat pedig a hasra (18. sír). Olyanra is akadt példa, hogy a jobb kart a test mellett kinyújtották, a balt pedig a mellre helyezték (22. sír), vagy a jobb kart a hason keresztbe fektették, a balt pedig a bal vállhoz hajlították (26. sír). A temető A sírok jelentős részében találtunk faszénmaradványokat, lényegében azonban mindig csak az Árpád-korra keltezhető sírokban (pl. Bánkút, Décse, Nagyszénás 2. lelőhely, Sarkadkeresztúr, Szénásegyház). Ezek egy csoportjánál csak a sír alján fordultak elő, másoknál pedig a csontok fölött vagy esetleg a csontok között is. Egyes sírokban e faszénmaradványok a sír alján 1—2 cm vastag, összefüggő rétegben kerültek elő (Nagyszénás, Dózsa-erdő 7, 25, 30. sír). A legtöbb, temetkezési szokásokkal összefüggő megfigyelést a décsei ásatás tette lehetővé. Az ásatás különös jelentőségét az adja, hogy e temetkezési szokásoknak Békés megyében eddig jórészt ismeretlen elemeire derített fényt. A mai Örménykút határába eső Telek-halom tetején végzett hathetes ásatás ugyanis a település templomának megmaradt alapfalain kívül 178 sírt hozott felszínre. A temető sírszáma azonban akár a több ezret is elérheti, hiszen a település hatszáz éven át létezett: első említése 1138-ból való, a lakosairól tudósító utolsó adat pedig 1579-ből maradt ránk. A templom közvetlen közelében honfoglalás kori sírok is előkerültek, a falu végső pusztulása pedig a tizenöt éves háborúhoz köthető. A feltárt sírok közül többnél a csontváz fölött és mellett megmaradt a koporsók famaradványa, a csontok alatt pedig - szintén több alkalommal — gyékényre emlékeztető, szétfoszló szerves anyagot találtunk. Feltűnő volt ugyanakkor, hogy a vidékünkön is több helyen - pl. Kardoskúton, 188 Dobozon, 189 Kamuion, 190 Sarkadkeresztúron, Muronyban, " a Nagyszénás 1. számú lelőhelyen, 193 a Nagyszénás 2. számú lelőhelyen, Békéscsabán 195 — előforduló téglakeretes sírokra Décsén egyetlen példa sem akadt. 188 Méri 1964. 8,2. kép. 189 Kovalovszki 1989. 144, 120. kép. m Szatmári 1994-1995. 43, 49, 8. kép. 191 Szatmári 1997. 353-354, 6. kép 2, 8. kép 1-4, 19. kép 2-3. 192 MRT 10. 625,141. kép. ÍM Szatmári 1996c. 38, 27. kép 1, 28. kép 1, 48. kép 2. m Szatmári 2000b. 61-63, 37. kép 1, 57. kép 3, 58. kép 1-3. 19 5 MRT 10. 177, 31. kép.
