Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai (Békéscsaba, 2005)

64 szerre vagy különböző időkben kikerülő, igen nagy mennyiségű földet szétterítették-e vagy fölsáncolták, s az utóbbi esetében milyen módon jártak el. Az árok mellett feltételezett sánc vagy sáncok ugyanis jelentős mértékben befolyásolhatják a templom és temető középkori külleméről kialakított elképzelésünket. A Békés megyében eddig előkerült nagyszénási, boldogfalvi, muronyi és décsei temetőárok mellett külön kell megemlíteni a két nemzetségi monostort, ugyanis a Gerlán és a vésztői Mágori-dombon emelkedő egykori templomot és kolostort is részben természetes, másrészt mesterségesen kialakított vízmedrek vették körül. Gerlán a Monostor-fok ma is jól azonosítható medre az épületek közvetlen közelében húzódott, a Csolt-monostor körül, az épületegyüttestől kissé távolabb meglévő lekerekített sarkú, négyszögletes területet határoló széles árok nyomvonala pedig légifotón azonosítható. Ez utóbbi azonban nem lehet a temető árka, mert annál sokkal nagyobb területet határol, s inkább a kettős domb erődítésével lehet összefüggésben. Itt a temetőt — az ásatási megfigyelések szerint - kőből és téglából épített kerítés határolta. Ehhez hasonló módon, tehát nem árokkal, hanem épített kerítéssel vették körül a temető területét Vizesmonostornál, legalábbis erre utaltak az ásatás alkalmával megfigyelt döngölt alapú kerítés maradványai. Tégla és habarcs felhasználásával készült temetőkerítésre utaló jeleket figyeltek meg ezenkívül Dombegyházán, de a sarkadkeresztúri 5. sz. lelőhelyen talán szintén temetőkerítés oszlopainak nyomai maradtak meg. A fentiekből kiderül, hogy tájegységünkben a templom körüli temetők kőből vagy téglából rakott fallal való bekerítésére éppúgy van példa, mint a középkori Magyarország más területein, annak ellenére, hogy az Alföldön a szilárd építőanyag hiánya általában a temető körülár184 Juhász 1984. 5. 185 Szabó 1938. 130, 621. kép; Gerevich 1943. 109, 2. kép. A temető kolásához vezetett.

186 Élősövény-kerítés sem elképzelhetetlen. 3. A sírgödör A templom körüli temető egyes sírjainak elkülönítésekor a sírgödrök megfigyelésére, pontos kibontására általában nem nyílik mód, különösen nem egy késő középkorban is használt temető esetében, ahol az évszázadok során a többrétegű, egymásba ásott, igen nagy zsúfoltságban előkerülő sírok gyakorlatilag lehetetlenné teszik az eredeti sírgödör formájának megállapítását. Ilyenkor leggyakrabban csak a legalsó sírréteg alján kirajzolódó sírgödrök vannak segítségünkre. A sírgödör függőleges oldalfalainak megfigyelését is lehetővé teheti egy-egy olyan sír, amelyet legkésőbb ástak a temető földjébe, mert ennek beásása egészen a korabeli járószinttől — vagy legalábbis a mai szántás rétegének legalsó szintjétől — követhető. A teljesen feltárt sírgödrök számának gyarapítását nagymértékben nehezíti ezenkívül az a körülmény is, hogy teljes temető kibontására még egyetlen példát sem említhetünk. Ehelyett kutatóárkok illetve szelvények által határolt területek feltárására kerülhetett csak sor mindenütt, így az előkerülő sírok jó része kibontatlanul e szelvényeken vagy kutatóárkokon kívül maradt. Napjainkra tehát a középkori temetők sírjainak jelentős része — esetleg többsége — már elpusztult, viszont ennek ellenére a feltárt sírok közül igen soknak a gödre kitűnően megfigyelhető volt, különösen ott, ahol a temetőnek már csak az alsó egy-két sírrétege maradt meg. A sírok általában meglehetősen bolygatott állapotban, s több rétegben kerülnek elő. Nemcsak a korabeli sírok egymásba ásása, hanem a különböző, középkori és újkori bolygatások rovására is írható azonban több esetben, hogy a sírokban fekvő csontvázak csak részletekben kerülnek elő. Előfordul, hogy a sírgödrök éppen a m Méri 1964. 8.