Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai (Békéscsaba, 2005)

Békés megye középkori templomai vei, hiszen tudjuk, hogy egy-egy teljes középkori település leggyakrabban nemcsak egy, hanem több egymáshoz közeli régészeti lelőhelyre terjedt ki. A falu szűk földrajzi környezetének adottságai ugyanis csaknem mindig az egyes régészeti lelőhelyek elkülönülését eredményezték, mivel a falu megtelepedési területén belül a gyakorta vízállásos részek szétszabdalhatták a lakott területet. Az így létrejött települési foltokat pedig a régészeti topográfia módszerei különálló lelőhelyekként határozzák meg. Ezt a körülményt is figyelembe véve, a rendelkezésünkre álló adatok alapján megállapítható, hogy a középkori templomhelyek kiválasztásakor nem törekedtek általános irányelvek következetes betartására, hanem a jelek szerint mindenkor a természetes és ésszerű indokok határozták meg az épületek helyének kijelölését. Legfontosabb szempont a legvédettebb hely kiválasztása lehetett, s ez indokolt is volt, hiszen a település — esetleg több egymáshoz közeli település — legfontosabb épületéről volt szó, szakrális és materiális értelemben egyaránt. Igen gyakori volt — főként az Árpád-kori templomoknál —, hogy a templom helyét a határban emelkedő őskori kurgánokon jelölték ki. E halmok az Alföldön nagy számban fordulnak elő, és sok esetben maguk is a vízjárta területekből kiemelkedő hátas vonulatok gerincén találhatók. A 4—8 m relatív magasságú, esetenként még ennél is magasabb halmok tetejére épített templomok pedig saját tömegüknél, falaik magasságánál fogva valóban meghatározó pontjai lettek a korabeli tájnak. így nem véletlen, hogy a középkori oklevelek szövegében a templomok, még ha nem is halmon álltak, többször irányjelzőként szerepelnek, mint pl. 1330-ban a peterdi templom esetében.

85 Őskori kurgán tetejére építették pl. a bánkúti, bucsai, décsei, dévaványai, dombegyházi, dombiratosi, ecsegfalvi, endrődi, gyulai (144. lelőhely, Keresztes-halom), keresztúri, kevermesi, szeghal«5 Bvmt II. 264; Györffy 1987. 515. 27 mi templomot, valamint Fábiánvára, Szentjános, Szentmihályegyháza, Torda templomát is. A nem halmokra épített egyházak ugyanígy, majdnem kivétel nélkül a terület, a faluhely legmagasabb részére kerültek. Csak elvétve akad arra példa, hogy a faluhely mellett húzódó folyómederhez közelebb, szinte már annak lejtőjében határozható meg a templom helye (Kamut 120. lelőhely, Szénásegyház). Előfordul az is, hogy a templom és temető helye, ha nem is a környék legmagasabb részén, mégis egy-egy folyómederhez vagy nagyobb kiterjedésű vízállásos területhez közel, annak partján található (Doboz, Szentbenedek, Sarkadkeresztúr 5. lelőhely). A legáltalánosabb azonban mégis csak az, hogy a templom és temető a lelőhely legmagasabb részén kerül elő, és ebből a szempontból esetleges, hogy az a lelőhelynek melyik területére esik: pl. Bercsényegyháza templomhelye a lelőhely keleti harmadában, Bánkúté a nyugati felén, Csorvásé és Kamuté (27. lelőhely) az északkeleti szélen, Apátié a keleti szélen, Décsén a délkeleti végén, Dobozon, Kovácsházán és Nagyszénáson (2. lelőhely) a déli szélén, a Gyula 144. lelőhelyen és Kopáncson az északi szélén, Endrődön, Gyula-Szeregyházán, Kétsopronban és Muronyban a közepén, Györkén a déli széle közepén, Hidason a délnyugati szélén, Megyeren pedig a déli végében található. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a vizsgált területen eddig előkerült templomhelyeken egyetlen esetben sem fordult elő korábbi lakóházaknak vagy más épületeknek, objektumoknak a nyoma, annak ellenére, hogy általában ez a hely volt a természeti erőktől (pl. áradás) is a legvédettebb. A templom és temető helyét tehát üres területen jelölték ki. Ez két magyarázatot is magában rejt: a templom helyét vagy a megtelepedéskor, közvetlenül a telep létesítésekor, vagy pedig a már létező településen, a meglévő házak között jelölték ki. Magától értetődő ugyanis, hogy a megtelepedéskor minden család a legkedvezőbb helyet próbálja elfoglalni a maga számára. Ezzel szemben viszont a „legjobb" (legvédettebb) helyet leggyakrabban