Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai (Békéscsaba, 2005)

28 a templom foglalja el. Fölvetődik tehát az a kérdés, hogy mi lehetett a folyamata egy-egy település létrejöttének, területe elfoglalásának, benépesítésének. Azon megfigyelés, hogy a Békés megyei templomhelyeken és temetők területén ugyanabból a korból származó egyéb objektum nem került még elő, a terület tudatos, rendszer- vagy szabályszerű elfoglalása felé mutat, legalábbis a templom és temető kijelölésében mindenképpen. Valószínű, hogy a foglalást mindig először a templom és temető helyének kijelölésével kezdték, s ezt követően pedig - szigorú rend szerint, vagy éppen teljesen szabadon - telepedtek le az egyes közösségek (családok, nagycsaládok, nemzetségek), meghatározva a külső és belső telkek nagyságát, határait is. Nehezebb ennél választ adni ällä a, kérdésre, hogy mi lehetett a folyamata a kereszténység elterjedésének, a templomépítésnek, az új temető kijelölésének - és ezzel együtt a korábbi temető felhagyásának - azokon a településeken, amelyek korábbi telepítésűek voltak. Egyegy meglévő településen ugyanis a felépítendő templom helyét már csak a fennálló házak, külső és belső telkek között, mintegy azokhoz igazodva lehetett kijelölni úgy, hogy annak is megfelelő helye legyen. Ha pedig volt még ilyen hely, akkor azt miért nem foglalták el korábban házak, telkek számára? A kérdésre adandó válasz és a látszólagos ellentmondás feloldása valószínűleg abban gyökerezik, hogy egy-egy korabeli település szerkezete, a külső és belső telkek egymáshoz viszonyított elhelyezkedése eleve igen laza lehetett, másrészt pedig a területen mindig akadt akár utólag is olyan pont, ahol a templom és az új keresztény temető helye kijelölhető maradt. Közhelynek számít ugyan, hogy a középkori templomok kelet-nyugati tájolásúak, vagyis a szentély mindig a keleti oldalon helyezkedik el, viszont abban már kevesebb az egyetértés, hogy e következetes szabályszerűség honnan ered. A A templom feldolgozások többsége nem is tér ki e kérdésre, s csupán a templom tájolási értékeinek megállapítására szorítkozik. Előfordul emellett, hogy a tájolásnak a keleti iránytól az északi vagy a déli irányba való eltérését a templom alapjainak kijelöléséhez kötik, pontosabban az alapfalak irányának kitűzésében az évszakoknak tulajdonítanak szerepet. Az utóbbi álláspont szerint ugyanis a keleti irány meghatározásában — hogy a nap hol kel fel - tavasszal és ősszel eltérés mutatható ki, a templomok tavaszi vagy őszi kitűzését pedig a védőszent napja határozta meg. A napfelkelte irányának tavaszi vagy őszi eltérése folytán tehát — bár minden esetben a keleti irányt tartották meghatározónak -, más-más tájolású templomokat építettek. E feltételezés ellenőrzésével azonban még adós a tudomány, s a bizonytalanságot erősíti a nyári és téli évszakok említésének vagy lehetőségének hiánya is. Az eltérésekben tapasztalható aránytalanság ugyancsak a fenti állítások megalapozatlanságát bizonyítja. Végigtekintve ugyanis a Békés megyei feltárt, teljes alaprajza által és tájolása szerint is ismert templomalaprajzokon, azt találjuk, hogy néhány, általánosságban kelet-nyugatinak meghatározott (Apácaegyháza, Györké, Szőlős) vagy tájolás nélkül említett (Csabacsüd, Kopáncs) templomon kívül a pontos adatokkal rendelkező épületek rendkívül nagy változatosságról tanúskodnak. (Természetesen a pusztaföldvári és a gellértegyházi, minden bizonnyal tévedésen illetve pontatlanságon alapuló, É—D-i tájolás meghatározása figyelmen kívül hagyható.) Az egyetlen, biztosan K—Ny-i tájolású falusi templomot (Csorvás) és az ugyanilyen tájolású gyulai ferences templomot nem számítva, mindössze négy templom tájolása volt DK-i (Békéssámson-Cigánd, Endrőd 6. lelőhely, Gyula 144. lelőhely, Szentbenedek), a többi 21 falusi templom szentélye pedig ÉK felé nézett. Ugyanígy tájolták a három monostort is. Ez azt mutatja, hogy a templomok meghatározó többségének szentélye a keleti iránytól észak felé tért el.