Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai (Békéscsaba, 2005)

20 megjelentek az első török adószedők is. Az első, 1557—1558-ból fennmaradt török adólajstromban már a mai Békés megye legnagyobb részén létezett összes település szerepel. A gyulai várat az 1550-es években folyamatosan erősítették, de ez a munka különösen Kerecsényi László kapitánysága alatt, 1561-től kezdődően öltött nagyobb méreteket. A török veszedelem fokozatos növekedése, majd a török seregek előrenyomulása az 1566. évi hadjárat során végül mégis a gyulai vár bevételével zárult. Ez az esemény egyúttal lezárta a megye késő középkori történetének korábbi fejezetét is, s egy teljesen újat nyitott meg, amelyre a török fennhatóság nyomta rá meghatározó bélyegét. Ennek az időszaknak a történetére igen jellemző, hogy az írott források korábbi gyarapodása megállt, sőt olyannyira visszaesett, hogy hiányukból eredően a rendelkezésünkre álló adatok a korszak pontos ismeretéhez sem nyújtanak elegendő segítséget. Az írásos dokumentumok megfogyatkozása nyilvánvalóan a korábbi közigazgatási szervezet megszűnésével, az addigi földbirtokosok elmenekülésével, a középkori magyar földesúri jogrend felbomlásával, illetve a török uralom állandósodásával függ össze. A vidékünkről a török elől jórészt elmenekültek a korábbi magyar birtokosok, viszont tulajdonukról továbbra sem mondtak le, s itteni birtokaikra folyamatosan igényt tartottak. Az adókat természetesen ezzel együtt ők is mindenkor be akarták szedni, amikor csak lehetőségük volt erre. A hódoltság területén élő falvakban általános lett az a helyzet, hogy ugyanazon településnek több tulajdonosa is volt. A magyar és török adóztatás ellenében viszont a lakosság minden egyes adóbeszedés alkalmával megpróbálta a kettős elnyomást túlélni: félrevezették az adóösszeírókat, kijátszották egymás ellen földesuraikat és a török harácsszedőket. Állandóvá váltak ezért a katonai portyázások, a zsákmány- és fogolyszerző támadások. A mindennapokban érezhető örökös bizonytalanság és fenyegetettség fokozatosan eredményezte a környék elnéptelenedését. A folyamaAz élettér tot a tizenöt éves háborúnak nevezett hadviselés (1593—1606) még inkább meggyorsította, s a maga pusztításaival mintegy teljesen meg is pecsételte. Ebben az időben pusztult el s néptelenedett el végleg például a nagy múltú Décse, Fövenyes, Alabián, Apáti, Eperjes, Szánna, Csejt, Dánfok, Diter, Edeles, Ege, Gyúr, Ölyved, Verebes és Szőlős, melyeknek története szinte kivétel nélkül több mint fél évezredes gyökerekből táplálkozott, s melyek alapvető meghatározói voltak megyénk középkori történetének. Később ugyan újjáéledt pl. Csorvás, Szénás, Kétsopron, Komlós, Gerendás, Bélmegyer, Mezőmegyer, Csabacsüd települése, de középkori előzményének helyétől távolabb, parlagon hagyva annak korábbi területét. Ezzel következett be a megye történetében a településhálózat második nagy átrendeződése, s fejlődött ki a XVIII. századtól kezdődően a harmadik, jelenlegi települési struktúra. (Az elsőt az Árpád-kori, a másodikat a XIV—XVI. századi településhálózat jelentette.) Ebben a települések száma még inkább megfogyatkozott, a megmaradók viszont az eddigieknél is nagyobbak, népesebbek lettek. Elmondható ugyanakkor, hogy mai településeink szinte kivétel nélkül rendelkeznek késő középkori, illetve még korábbi, Árpád-kori előzménnyel is. A XVII. századból nagyon kevés történeti adat vagy híradás maradt ránk. Ezért is nehéz megmondani, hogy egyik vagy másik település pontosan mikor is vált végleg lakatlanná. Az azonban bizonyos, hogy a török fennhatóság önmagában nem járt együtt az itt élő népesség elvándorlásával, kicserélődésével. A török uralom nem szólt ugyanis bele közvetlenül a települések belső életébe, korábbi gazdasági struktúrájába, s nem szervezte át erőszakkal vallási közösségeiket sem. A török hódoltságban élő falvak életének alakulásába enged bepillantani két igen jelentős török összeírás, amely a gyulai szandzsák 1567. és 1579. évi településeinek és lakosainak név szerinti listáját tartalmazza. Nemcsak a még lakott településnevek felsorolása és lakosainak pontos