Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai (Békéscsaba, 2005)
Békés megye középkori templomai zatról tanúskodik, a másik pedig a középkorban mindvégig bőséges vagy legalábbis elegendő vízhozammal rendelkező folyókhoz való kötődésről árulkodik. Ma már - az újkori folyószabályozások és a falvak jelentős részének XVI. század végi, XVII. századi végső pusztulása miatt — a korabeli falvak helyét csak a szisztematikus régészeti terepbejárás módszerével lehet azonosítani. Helyükön leginkább szántóföldet találunk, s ez a szerencsésebb eset. Ha ugyanis az egykori falu mai erdő vagy beépített terület alá esik, akkor az előkerülése, meghatározása általában csak a véletlennek köszönhető. Nemcsak a faluhelyekkel van ez így, hanem a korabeli földrajzi környezet rekonstrukciójával is. Az egykori falu életében mindig, hosszú évszázadokon át meghatározó szerepet játszó folyók ugyanis napjainkban legtöbbször már csak kiszáradt medrek formájában azonosíthatók. Területük éppen úgy mezőgazdasági művelés alá esik, mint a faluhelyek. A szántás, a beépítettség, illetve a mai ember földrajzi környezetet átalakító egyéb tevékenységei nyomán igen sok helyen szinte el is tűnnek a régi folyómedrek, folyóágak nyomai. A középkori falvak elhelyezkedésére és az eltűnő folyómedrek azonosítására példaként elegendő a Gyula határába eső, legutóbb azonosított falvakra (57. kép), vagy Gyulavári belterületére utalni. Az előbbi legfőbb tanulsága, hogy a napjainkra szinte semmivé lett, néhány száz évvel ezelőtt azonban még egy-egy település alapvető éltető elemét jelentő folyómedrek azonosítása, feltérképezése elengedhetetlen része a falvak felkutatásának. A folyópartokon található faluhelyeknek a korabeli természeti mikrorégiós környezetben való együttes értékelése pedig egyedül helyes és teljes módszere a középkori telepkutatásnak. Kizárólag e környezetben elhelyezve rajzolhatunk az egykori valósághoz közeli képet egy-egy faluról, annak épületeiről, vagy annak lakóiról és temetőjéről. A kéziratos térképek segítenek a korabeli táj rekonstrukciójában; rajtuk nyomon követhetők 19 a régi vízfolyások nyomvonalai, melyekre — jobb esetben - napjainkra mindössze az utcák vonalvezetése utal. Gyulavári területének, települési struktúrájának egyformán meghatározója volt eredetileg az élő Fehér-Körös, amely mellé maga a falu is települt. A folyómeder határozta meg a település utcáinak, házainak elhelyezkedését, s azok között kanyargott. Ma már a folyószabályozásoknak köszönhetően az élő folyó medre a lakott részeken kívül húzódik, s a Körös régi, holt medrét csak helyenként lehet azonosítani a település belterületén, egy-egy utca nyomvonalán vagy a házak kertjeiben. A XIV. századtól fokozatosan gyarapodó számban fennmaradt okleveles adatok, számadáskönyvek és különböző összeírások nemcsak az akkori települések nevéről és gazdálkodásáról, megtermelt javaikról tudósítanak, hanem meglehetősen pontos képet adnak lakóik számáról is. Különösen a XVI. századból maradtak fenn portaösszeírások. Ezekből kiderül, hogy a Körösök völgyében több, viszont kisebb lélekszámú falu létezett, a megye nyugati, délnyugati részén — a Körösöktől távolabb ugyanakkor a falvak ritkábban helyezkedtek el, és a lakosság száma is jóval magasabb volt. Az 1563—1564. évi portaösszeírás szerint például az előbbiekben átlagosan 30 család élt, az utóbbiakban pedig ennek kb. a négyszerese, 120 család. Ennek alapján a középkori Békés megye — melynek területe a mainak kevesebb, mint fele lehetett — 65 településének lakossága egyes számítások szerint 20 ezer fő körül mozoghatott. 76 A mai megye területén élt középkori lakosság lélekszámára vagy településeinek összességére vonatkozó pontos számítás még nem született. A XVI. században egyre fokozódó török nyomás vidékünkön már az 1530-as évektől gyakorlatilag is érezhető lehetett. A fenyegetettség nyilvánvalóan a kezdetektől kedvezőtlenül befolyásolta az addigi általános fejlődést. A török terjeszkedéssel együtt jártak, s egyre gyakoribbá váltak a fegyveres támadások, rajtaütések, majd 76 Csipcs 1976. 19.
