Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai (Békéscsaba, 2005)
Békés megye középkori templomai sában a középkori földrajzi környezetet kell alapul vennünk. Egyre több adat bizonyítja azt is, hogy az Árpád-kori, addig meglehetősen sűrű településhálózatban a XIII. század közepe tájától fokozatos átalakulás vette kezdetét, amelynek egyik velejárója volt a történeti szakirodalomban egyszerűen csak falupusztásodásnak emlegetett folyamat. Ennek lényege, hogy különböző, nyilvánvalóan helyi okokra és szélesebb összefüggésekre egyaránt visszavezethető tényezők miatt számos falu néptelenedett el, melyek azután soha többé nem éledtek újjá. Az okleveles anyagban ettől az időtől egyre-másra bukkannak fel ennek igazolására a „puszta egyház" megjelölések, vagy az -egyháza utótaggal bővült helynevek, melyek szintén magára maradt, lakosság nélküli templomra utaló megnevezések. 74 A régészeti terepbejárások ezt a megállapítást megerősítve, azzal egybehangzóan ugyancsak számos olyan Árpád-kori lelőhelyet térképeztek fel, ahol a korai település bizonyíthatóan még az Árpád-kor folyamán elpusztult, illetve elnéptelenedett. A korai pusztásodás és az Árpád-kori oklevelek számának csekély mennyisége sok esetben nem teszi lehetővé, hogy az adott faluhely nevét azonosítsuk. Néha viszont — leginkább továbbélő helynév formájában — a korai faluneveket is nagy valószínűséggel meg lehet határozni. E nevek általában' az államalapítást megelőző törzsnevekként maradhattak fenn, mint pl. a Békés melletti Tarbos, a Sarkadkeresztúr határában lévő Nyék és Jenő, vagy a Gyulavári határában használt Kes^i település- vagy határnév. Békés megye területén a Megy er névalak szintén több helyen felbukkan. Az Árpád-kori településhálózat fokozatos átrendeződésével, a falvak számának nagyarányú csökkenésével együtt a korai várszervezet is felbomlóban volt; a várbirtokok egyre nagyobb mértékben kerültek magánföldesúri fennhatóság 74 Szabó 1971. 139-188; Kristó 1981. 34. 75 MRT 6, 8, 10 - vonatkozó részek. 17 alá. A magánföldesúri hatalom erősödésének monumentális emlékei voltak megyénk területén azok a nemzetségi monostorok is, melyek között találjuk a Vésztő melletti Mágor-pusztán feltárt és a — szondázó ásatással szintén kutatott — gerlai monostort. Mindkettőt a Csolt nemzetség építtette, s építésük egyértelműen az Árpád-korra nyúlik vissza. Ezenkívül ide szokták történészeink sorolni a Zovárd-nemzetség szerepi monostorát, de meglehetősen tisztázatlan volta ellenére talán megemlíthetjük még e sorban a valamivel később (1313-ban) keltezett két oklevélben említett Gyulamonostorát, sőt a többször említett Ugramonostorát is. Az 1221. évi említésű Tordamonostora és az egészen kései (1483) említésű Vizesmonostor Békés megyei megítélése viszont teljesen bizonytalan. A nemzetségi monostorok és a megye egész területén sűrűn megjelenő falusi plébániatemplomok határozottan bizonyítják, hogy az egyházszervezés az országnak ebben a régiójában is igen sikeres volt — vélhetően már a XI. századtól, de a XII. századtól egészen biztosan. Az egyház szervezeti tagolódást a békési és valószínűleg a szeghalmi esperesség Árpád-kori létrehozása bizonyítja. A magyar államot és a kereszténységet tehát Árpád-házi királyainknak sikerült a XIII. század végére maradandóan megerősíteni: az ország erre az időre már három évszázadot tudott maga mögött, s egyre biztosabb és tekintélyesebb helyet alakított ki magának a korabeli Európában. A késő középkorban a XIV. századtól általános felvirágzás, erősödés — s egyúttal átrendeződés — köszöntött az egész országra. A XIV— XV. századi kiteljesedés az Árpád-kori szilárd alapokon nyugvó, abból fejlődő társadalmi struktúra és ideológiai hatalom megszilárdulásában és széles körű érvényesítésében tükröződik leginkább, amely addig nem látott gazdasági virágzással is együtt járt. A két évszázad folyamán érzékelhető átrendeződés leginkább a gazdasági fejlődésben, másrészt pedig az addigi települési struktúra átalakulásában nyilvánult meg.
