Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai (Békéscsaba, 2005)

Békés megye középkori templomai sában a középkori földrajzi környezetet kell ala­pul vennünk. Egyre több adat bizonyítja azt is, hogy az Árpád-kori, addig meglehetősen sűrű telepü­léshálózatban a XIII. század közepe tájától fo­kozatos átalakulás vette kezdetét, amelynek egyik velejárója volt a történeti szakirodalom­ban egyszerűen csak falupusztásodásnak emle­getett folyamat. Ennek lényege, hogy különbö­ző, nyilvánvalóan helyi okokra és szélesebb összefüggésekre egyaránt visszavezethető té­nyezők miatt számos falu néptelenedett el, me­lyek azután soha többé nem éledtek újjá. Az okleveles anyagban ettől az időtől egyre-másra bukkannak fel ennek igazolására a „puszta egy­ház" megjelölések, vagy az -egyháza utótaggal bővült helynevek, melyek szintén magára ma­radt, lakosság nélküli templomra utaló megne­vezések. 74 A régészeti terepbejárások ezt a meg­állapítást megerősítve, azzal egybehangzóan ugyancsak számos olyan Árpád-kori lelőhelyet térképeztek fel, ahol a korai település bizonyít­hatóan még az Árpád-kor folyamán elpusztult, illetve elnéptelenedett. A korai pusztásodás és az Árpád-kori okle­velek számának csekély mennyisége sok eset­ben nem teszi lehetővé, hogy az adott faluhely nevét azonosítsuk. Néha viszont — leginkább továbbélő helynév formájában — a korai falu­neveket is nagy valószínűséggel meg lehet hatá­rozni. E nevek általában' az államalapítást meg­előző törzsnevekként maradhattak fenn, mint pl. a Békés melletti Tarbos, a Sarkadkeresztúr határában lévő Nyék és Jenő, vagy a Gyulavári határában használt Kes^i település- vagy határ­név. Békés megye területén a Megy er névalak szintén több helyen felbukkan. Az Árpád-kori településhálózat fokozatos átrendeződésével, a falvak számának nagyará­nyú csökkenésével együtt a korai várszervezet is felbomlóban volt; a várbirtokok egyre nagyobb mértékben kerültek magánföldesúri fennhatóság 74 Szabó 1971. 139-188; Kristó 1981. 34. 75 MRT 6, 8, 10 - vonatkozó részek. 17 alá. A magánföldesúri hatalom erősödésének mo­numentális emlékei voltak megyénk területén azok a nemzetségi monostorok is, melyek kö­zött találjuk a Vésztő melletti Mágor-pusztán feltárt és a — szondázó ásatással szintén kuta­tott — gerlai monostort. Mindkettőt a Csolt nem­zetség építtette, s építésük egyértelműen az Ár­pád-korra nyúlik vissza. Ezenkívül ide szokták történészeink sorolni a Zovárd-nemzetség sze­repi monostorát, de meglehetősen tisztázatlan volta ellenére talán megemlíthetjük még e sor­ban a valamivel később (1313-ban) keltezett két oklevélben említett Gyulamonostorát, sőt a többször említett Ugramonostorát is. Az 1221. évi említésű Tordamonostora és az egészen ké­sei (1483) említésű Vizesmonostor Békés me­gyei megítélése viszont teljesen bizonytalan. A nemzetségi monostorok és a megye egész területén sűrűn megjelenő falusi plébániatemp­lomok határozottan bizonyítják, hogy az egy­házszervezés az országnak ebben a régiójában is igen sikeres volt — vélhetően már a XI. szá­zadtól, de a XII. századtól egészen biztosan. Az egyház szervezeti tagolódást a békési és va­lószínűleg a szeghalmi esperesség Árpád-kori létrehozása bizonyítja. A magyar államot és a kereszténységet tehát Árpád-házi királyainknak sikerült a XIII. szá­zad végére maradandóan megerősíteni: az or­szág erre az időre már három évszázadot tu­dott maga mögött, s egyre biztosabb és tekinté­lyesebb helyet alakított ki magának a korabeli Európában. A késő középkorban a XIV. századtól álta­lános felvirágzás, erősödés — s egyúttal átrende­ződés — köszöntött az egész országra. A XIV— XV. századi kiteljesedés az Árpád-kori szilárd alapokon nyugvó, abból fejlődő társadalmi struktúra és ideológiai hatalom megszilárdulá­sában és széles körű érvényesítésében tükröző­dik leginkább, amely addig nem látott gazdasági virágzással is együtt járt. A két évszázad folya­mán érzékelhető átrendeződés leginkább a gaz­dasági fejlődésben, másrészt pedig az addigi te­lepülési struktúra átalakulásában nyilvánult meg.

Next

/
Thumbnails
Contents