Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai (Békéscsaba, 2005)

150 Kataszter Torda. (1221): Tdan, 1323: Thorda, (1330): Torda, 1418: Torda, 1552, 1555, 1571, 1588, 1590,1598. 847 1221-ben Torda monostorának jobbágyait és apátját említették, de nem lehet eldönte­ni, hogy ez az adat Bihartordára vagy a me­gyénk területére eső Tordára vonatkozott-e. Papjának 1552-ben 3 forintot kellett fizet­nie. 1726-ban még Csökmőről is látni lehe­tett a tordai templom romjait. A Kis-Sárrét 1815. évi térképe Rudera T empli r Torda néven je­lölte helyét. Az épületmaradványok a XIX. század második felében ugyancsak látszot­tak még. 848 A templom helyét a Szeghalom 185. sz. lelőhelyen lévő 3 m magas halmon azonosították. A XX. század elején a halom tetején építették föl Péter András szeghalmi földbirtokos, gimnáziumalapító síremlékét, s ezzel az egykori templomnak a nagyobb ré­szét bizonyára elpusztították. A halomtól D-re, a 187. sz. lelőhelyen húzódott maga a falu, amely az Árpád-kortól a késő középkor végéig lakott volt. Ha az 1221. évi adatot Békés megyéhez kötjük, akkor valószínűleg a monostor állt a halom tetején, s a faluban is feltételezhet­nénk egy plébániatemplomot. Ellenkező eset­ben a megye területén egy monostorral ke­vesebbet kell számba venni, s Torda falu plé­bániatemploma volt a halmon. Tölgy. 1418: Tewlgh, 1479: Thewlgh. 850 A középkori falu helye az Endrőd 21. és 140. lelőhelyre tehető. A templom az utóbbi területére esik. A maradványaira utaló jelen­ségeket 1972-ben Juhász Irén figyelte meg. 851 847 VR 272; BO I. 47; ВО П. 2; Bvmt I. 179-180, П. 324­325; Cs I. 655; Györffy 1987. 514. 848 Bvmt I. 180, II. 325; Györffy 1987. 514-515; MRT 6. 171, 74. t. 849 MRT 6. 171. (11/185, 11/187. lelőhely) 850 BO I. 45; Cs I. 655. 851 RégFüz 26 (1973) 61; MRT 8. 137-138, 171. (3/21, 3/140. lelőhely) Ugra, monostor. (1093): Vgra, 1214: mon. de Vgra, 1235: eccl. de Vgra, 1325: Wgramo­nustra, 1329: Vgra, 1330: Ugra, 1332-1337: Vra/ Vgra, 1406: Monusthorusugra, 1426: Nagwgra, 1494: Nagh Wgra, Monosthoros­wgra, 1524: Naghwgra, Monosthorosugra, 1552: Monostoroswghra, 1585: Monosto­rosugra, 1588. 852 Az okleveles adatokból nem mindig lehet egyértelműen eldönteni, hogy a több, ha­sonló nevű település közül mikor melyikre gondoltak. Keveredhetnek a monostorra és a plébániatemplomra utaló adatok is. Mo­nostora 1214-ben már megvolt. 1235-ben a monostor Szűz Mária oltárára tettek ado­mányt, s ekkor harangozom is szükség volt. 1329-ben a monostor még mindig Szűz Má­ria tiszteletére volt szentelve. 85 '' Az egykori monostor főfalaira épült teljes egészében a mai református templom. A félköríves szen­tély külső oldalán legalább másfél méter magasságig áll a középkori fal. Az alapozás­ban megfigyelhetők a homokkőből faragott kváderkövek. A templom hossza 25,5 m, szé­lessége 12,5 m volt mindig. Eredetileg bizo­nyára háromhajósnak készült (41. kép). 1796­ban, a mai torony alapozásakor, megtalálták a templom körüli temető sírjait is. 854 Ugra, plébániatemplom. 1329-ben említették a monostor közvetlen közelében lévő, Szent Jakab tiszteletére szentelt egyházat is. Papjai 1332-1337 között évi 15 garas pápai tizedet fizettek. A templom a mai Temetőzugban állhatott, nem messze a mai református temp­lomtól. 856 852 VR 188; Cs I. 627; fakó 1940. 372-373; Györffy 1987. 679. 853 Györffy 1987. 679. 8 54 MRT 6. 25-26, 72. t. 1-3. kép. (1/52. lelőhely); Cs. Szabó 1989. 622; Szoboszlai 2002. 27-28. Az alaprajz közölve: MRT 6. 25, 1. kép; Szoboszlai 2002. 27. 855 MV I. 47, 58, 68, 73, 82, 87; Jakó 1940. 373; Györffy 1987. 588, 679. 856 MRT 6. 26. (1/52. lelőhely); Szoboszlai 2002. 29.

Next

/
Thumbnails
Contents