Makkay János: Vésztő-Mágor. Ásatás a szülőföldön (Békéscsaba, 2004)

A Körösben sok rákot és halat fognak. Ezelőtt a nádasokban sok tekenős békát is fogtak, de most nincsen. Van sok vadlúd, kacsa, búvár, gém és kócsag. Gr. Wenkheim Ferencz öröksége." Egy régen elsüllyedt világ emlékezetét őrzik ezek a már-már romantikus sorok, pedig mindössze másfél-két évszázadnyi távolság választ el bennünket tőle. Ki tudja már a faluban (2001 óta városban), miért hívták egykor a lapályos részt Babilonnak? Én sem tudom. Talán az Ótestamentum 137. zsoltárára gondoltak, amelyben a Bábelbe száműzött zsidók a folyók, azaz vizek mentén ültek és sírtak. Milyen lehetett a boldog idők vésztői bora, különösen a régi Wenckheimszőlőkben, a Mágori-dombon szűrt (és hány akóval szüretelnek manapság)? A múlt század negyvenes éveinek végén nyoma sem volt már az uraság szép lakházának, és azóta nemcsak a teknőcök tűntek el újból (talán azért, mert olyan sokat vittek fel Bécsbe a Sárrétről a császári asztalra vizes darával teli hordókban), hanem a gémek és kócsagok is. Nincsenek már díszesen épült parasztházak. Mai szemmel nézve barbár környezetrombolás zajlott a lecsapolások idején a földéhség miatt, meg azóta is, és a régi vízi világot szó szerint a gyökerekig kiégették. Nem szórakozásból vagy barbárságból: a pusztító török és főleg gyilkos rácz világ után a XVIII. századi császári béke nagy népszaporulattal járt, kellett a jobbágyoknak - és az uraságnak - a szántóföld minden áron. Jött is azután az 18631864-es iszonyú aszály, amikor Vésztő 5557 lakosából 2891 kereset és élelem nélkül maradt. Érdemes volt teljesen lecsapolni a folyókat? Nem kellene a holtágakba visszaengedni a vizeket? Ki gondolt akkor - és ki törődik ma? - a túrkevei Balog János intelmeivel, aki a Sárrét másik szélének ősi állapotait ugyan nem láthatta már, de még érezte és óvta a maradékát. És vajon az augusztusi országos birkapörköltfőző verseny helyi résztvevői tudják-e még, mi a különbség a magyarjuh és a birka között? A selymes birka (vagy régebben selyemnyáj) persze egyszerűen az a merinói (régebben Electoral-) finomgyapjas állat, melyet 1772-ben hoztak be spanyol földről, és egykor az uradalmak tartották keresztezett fajtáját, 8