Natura Bekesiensis - Időszakos természettudományi közlemények 2. (Békéscsaba, 1996)

Molnár Zsolt: A Pitvarosi-puszták és környékük vegetáció- és tájtörténete a középkortól napjainkig

gazdálkodás ezidőre már minden felszántható helyet művelésbe vett, a megmaradt gyepterületek csak legeltetésre vagy kaszálónak voltak alkalmasak. Az 1912-es, az 1943-as valamint az 1988-as térképeken a szűkebb vizsgált területen a gyepek és szántók mintázatában már csak apró eltéréseket találunk (pl. tanyakörüli házilegelők eltűnése, a gyepek szegélyeinek helyenkénti fokozatos beszántása). Megkezdődtek a belvízrendezési munkák (még ma is tartanak), melyek következtében a pusztai mocsarak összezsugorodtak, a talajvízszint regionálisan csökkent (a tanyasiak kútjainak vízszintsüllyedése alapján). A vadvizeket azonban már a két világháború között sem tartották számottevőnek (Tóth, 1937). Ahonnan a belvíz teljesen levezethető volt (pl. Nagy-Zsombék) az egykori mocsarak helyén csupán ecsetpázsitos kaszálók maradtak, de egyes, mélyebb helyeken ahol a víz ma is megáll, például a Liliomosban, a nádas és tavikákás növényzet is fennmaradt. Az elmúlt évtizedekben a puszták több részén próbálkoztak legelőjavítással, melyek azonban nem jártak sikerrel. Az erősen szolonyeces talaj nem javult meg. A javítást célzó művelés felhagyása után a gyepek viszonylag hamar regenerálódtak - különösen a szikes és vizenyős részeken -, de hosszútávon gyomosabbak és faj szegényebbek maradtak a nem javítottaknál. A fásítási programok természetvédelmileg különbözőképpen értékelendők. A facsoportok, fa- és bokorsorok telepítése a ragadozó madarak fészkelési lehetőségeit növelték, ugyanakkor amikor a telepítés löszpusztagyepre történt, értékes állományok estek áldozatul pl. a Blaskovics-pusztán és a Csikóspusztai-tónál (A Pitvarosi Vadásztársaság vadvédő erdői.). A táj mai flórájáról és vegetációjáról egy korábbi közleményben (Molnár, 1992) részletesen beszámoltunk, így ezt most részleteiben nem tárgyaljuk. 87