Ván Hajnalka (szerk.): Bepillantás a kintbe. Kolozsváry-Stupler Éva művészete - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 9. (Békéscsaba, 2017)

Ván Hajnalka: Bepillatnás a kintbe

a dobozszerű komponálást, bár a szakrális munkák esetében továbbra is megőrizte azt, hiszen ott az oltár formája maradt a rendező elv. Ezek esetében, legyen akár egyterű (Amerikai avatár, 2000; Születés, 2001), vagy diptichon (Két világ, 2003; Kétszer 2007) vagy triptichonszerű alapformájú a majdani alkotás hordozójává avanzsált talált tárgy, átitatva a művészeti hagyományokkal, megőrizte a központi „szekrényt” (Triptichon, 1998; Hula Táncosok, 2004; Aki nyer, 2005; Hommage á Chagall, 2011; Táncos, 2014). Ezeknél az oltárszerű objekteknél akkor működhet a bepillantás, ha nyitva az oltár. Szerencsére alkotójuk lehetőséget ad a közelengedéshez, hiszen ezek egytől egyig nyitott formában megálmodott művek. Kolozsváry-Stupler Éva játszi könnyedséggel ismerteti meg az évszázadok tárgyi remekeit úgy, hogy közben nem oktatni akar, hanem feltárni és megmutatni. A többterű oltár formájú assemblage-ai között előfordulnak a gótika idején született szárnyasoltárokra emlékeztető darabok. Ezeknél vagy a középső térbe komponálja tárgykollázsát és az oltár szárnyain csupán két dimenziós történet fut (pl. Hommage á Chagall), vagy olyan rendszerűeket alkot, ahol mindhárom térszakasz önálló térként működik (pl. Táncos). Az évszámokból látható, hogy ez a műtípus, ez a mondanivaló máig foglalkoztatja a művészt. A koraiaktól a legfrissebb munkákig találhatunk oltár típusú műveket, és csak a megtalált tárgyban rejlő lehetőség határozza meg, hogy a mű végül milyen formát ölt. A kiállítás két, körülbelül egy időből való egyterű oltára amerikai szimbólumokat használ. Hollywood egyik lehetséges jelképével él az Amerikai avatár című munkája esetében, ahol az életszakaszokat egy-egy tárgykiemeléssel mutatja meg, és Hófehérkét, mint egyfajta allegorikus alakot szerepeltet. A talált tárgyat, mely egy osztott terű „fiók”, Buddha alakja szentesíti.

Vagy, mint a Születés című alkotás esetében, ahol a filmnagyhatalomból indult, a világot meghódító egérpáros Mickey és Minnie figyeli gyermekét a jászolban. Bensőséges jelenet kintre helyezve, az életbe, a profánba, de nem hitetlenül.

A térprobléma megragadására Kolozsváry- Stupler Évának további elgondolásai is vannak, mégpedig a szószerinti nézőpont, vagyis a szemgolyó szerepeltetése és beépítése a műbe. Megint csak művészettörténeti előképeket kell megemlíteni, hiszen az alkotó sokirányú tanulmányt folytatott a művészetnek mind elméleti, mind gyakorlati területén. Ez az „ismeretburjánzás” jelenik meg többrétegű utalás formájában a quattrocento egyes falfestészeti emlékeiből ismert trompe l’oeil-re, vagyis a megtévesztésre épülő „mintha igazi lenne” effektusban. Valójában az újrealizmus ezt - a maga korában szintén újító, de száz évvel később még mindig és már nyomasztóan túlmagasztalt 19. századi realizmust - ismerte és használta fel stílusuk megjelenésére, hogy nem imitálni akarták a valóságot, hanem egy az egyben megmutatni. Kolozsváry-Stupler Éva Bepillantás című 1993- ban készült munkájában nem pusztán megfest egy valósághű szemet, hanem a tárgyhoz mellérendel egy valódinak tűnő szemgolyót. Egy mozdulatot materializálva így, a pillantást, mely azonban nem megragadható, ezért az elképzelt alany a fényképezőgép belsejéből néz ki. Bentről kifelé, mintha bezárva lenne és akár eggyé vált volna a géppel. Vagy magára a mindent látó szemre asszociálhatunk? Ugyancsak beépített szemgolyó szerepel mindkét, a fentebb említett diptichon felépítésű munkája esetében. A Két világ címűnél, ott a figura fejét alkotja a szem, a Kétszer címűnél pedig sorba rendezetten, a tömeget megszemélyesítve érzékelhetjük általuk.

A műveket megnézve megállapítható, hogy