Ván Hajnalka (szerk.): Bepillantás a kintbe. Kolozsváry-Stupler Éva művészete - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 9. (Békéscsaba, 2017)
Ván Hajnalka: Bepillatnás a kintbe
16 Ván Hajnalka Bepillantás a kintbe Az assemblage a képzőművészet történetében már a 20. század, mára klasszikussá vált avantgárd korszakában megjelent. Előbb a kubisták, majd a dadaisták és szürrealisták éltek ezzel a felforgató és újító eljárással, ám önállósulása az 1950-es évek végére tehető. Kolozs- váry-Stupler Éva a múlt század második felétől foglalkozik képzőművészettel. A jelen kiállításon az ő életművét láthatjuk, mely a korszak történéseit mélyen átélő művészt tárja elénk. Különösen érezhető ez assemblage-ainál, melyek alkotói korszakának utóbbi évtizedeiben készültek. A legkorábbi munkáit a montázsszerű képformálás, a groteszkre való hajlam jellemzi. Ez ugyanúgy megnyilvánult kerámiáin és rézkarcain, mint ahogy átültette azt a tárgytalálás és újrahasznosítás eszméjére épülő munkáiba. A művész e stílusban készült, a jelen kiállításon látható alkotásai az 1980-as évektől születnek, és ma, nyolcvanadik életévében is hasonló módon dolgozik. Ám a talált tárgyakhoz már kisgyerek korában is vonzódott. „Már kisgyerekkoromban szerettem volna felszedni mások által eldobott szemetet, de a nevelőnőm ezt nem engedte meg nekem. Fiatal felnőttként öt évig Svájcban éltem, egy olyan országban, ahol senki nem dobott el az utcán semmit sem, és mindenhol nagy volt a rend és tisztaság. Évekkel később az USA-ban már gyűjteni kezdtem a mások által eldobott, értelmetlennek látszó tárgyakat, néha mások szemétládájából húztam ki valamit, ami megragadta az érdeklődésemet. Közben vonzottak a különböző bolhapiacok és hasonló helyek, ahol nagyon olcsón árultak mindenféle kacatot és még alkudni is lehetett az árakból! Jó kis gyűjteményem kezdett összegyűlni a házunk melletti átjárón, és elkezdtem összerakosgatni objekteket, melyek számomra jelentéssel bírtak és harmóniát sugároztak." Kolozsváry-Stupler Éva alkotásait dokumentálva, megkülönböztet falra akasztható és körbejárható munkákat, utóbbiak között a három lábon álló objektek külön csoportot képeznek. A kiállításon szereplő harminchét mű - a szám szimbolikusan az 1937-es születési évre utal - keresztmetszetet adva assemblage művészetéről azt bizonyítja, hogy az évtizedek alatt kis változás ugyan észrevehető, de nagymértékű alakulás nem. Kronologikus rendbe szervezve a műveket tulajdonképpen észlelhető egyfajta „fejlődés”, ám ez valójában a szabadság érzéséből fakad. „Először dobozba terveztem a munkákat, mert szükségem volt egy megadott, lezárt térre, de azután kinyílt az akkor már képzeleti doboz és teljesen, három dimenzióra terveztem, és nem volt hátterük vagy három faluk, hanem körbe lehetett járni a munkákat. A korábbi munkák falra tehetőek voltak, mint a rézkarcok, később állványokra tettem az assemblage-okat." A műveket átható szellemiség, láthatjuk, a kom- pozíciós problémán túl filozófia is. A szabadság fogalma kontextusaiban érződik igazán. Hogy ki és mi számít szabadnak, attól függ, honnan nézzük. Az egész életműben megjelenik - és nem csak az assemblage-okban - egy visszatérő gondolat, a kint-bent problematikája. A kiállítás legkorábbi, kint-bent ellentétét klasszikusan megjelenítő darabja a Csodavárás című 1983-as alkotás. Ebben a munkában már a hordozó anyag felveti a kérdést, hiszen a művész egy ablaktokba és szárnyába helyezi a témát. Az assemblage-ok történetében - erről a művész maga is beszél - külön csoportot képeznek a dobozterekbe rendezett művek,
