Ván Hajnalka (szerk.): Bepillantás a kintbe. Kolozsváry-Stupler Éva művészete - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 9. (Békéscsaba, 2017)
Bellák Gábor: Emlék-montázs Kolozsváry Éváról
11 mégha ironikusan is, hogy a világ a tárgyi javak és a pénz körül forog. Mindazonáltal a pop-art- ban élt egy sajátosan romantikus eszmény is arról, hogy művészet és élet határai lebonthatók. A pop-artnak az a triviális igazsága, hogy minden lehet művészet és mindenki lehet művész, valójában annak a rendkívül józan felismerése, hogy a művészet nem egy külön univerzum, hanem mégiscsak a mi világunk része és terméke. Vagyis a művészethez nem kell nagy téma, nagy motívum, nem kell semmi más, csak az a valaki, akit úgy hívunk, hogy művész. Ő az, aki észreveszi a dolgok lelkét, titkos belső poézisét, jelentését, és tudása, ízlése, formateremtő ereje révén észrevéteti mivelünk is. A pop-art nyitottsága az egyszerű, hétköznapi tárgyak felé nagyrészt a dadaizmus öröksége. Van azonban egy másik forrás is, ami a pop-arton keresztül mind a mai napig megtermékenyítően hat a kortárs művészetre is, s ez pedig a szürrealizmus. A szürrealizmus a képzelet szabadságának művészete. Az elfojtott, a ki nem mondott, vagy ki nem mondható dolgok megjelenítésének a művészete; a bizarr, nyomasztó, vagy éppen szellemes képzettársítások, álmok, rémálmok, vágyálmok formába öntésének művészete. Játék Kolozsváry Éva tárgyegyüttesei, assemblage-ai nem az avantgárd radikalizmusából születtek, hanem inkább egy bizonyos szelíd szürrealizmusból. A gyermeki játékosságból és viccelődő kedvből, a „mindent szabad” érzésének szinte karneváli derűjéből. Már magában a tárgyakhoz való sajátos ragaszkodásban is tetten érhető az a bizonyos gyermeki karakter. Alkotásain gyakran szerepelnek játékszerek, babák, s általában is a hétköznapi tárgyak miniatürizált, eleve gyermekek számára készült játék-változatai. Munkái finom kézművesremekek. Tán maguk is játékok a szónak abban az értelmében, hogy meglódítják a néző fantáziáját, s ahogy egy kisgyermek képes egy egész univerzumot belelátni az üres dobozok, kockák, fafigurák „életébe”, úgy Éva tárgyaiba is boldogan bele tudunk feledkezni. A játék derűje mellett azonban ott a szomorúság is; objektjeinek sajátos kedvességét és szomorúságát éppen az adja, hogy ezek a tárgyak a hulladékból megmentett dolgok. Nemcsak újraértelmezett, hanem újraélesztett tárgyak. S így végül mégiscsak az élet öröméről szólnak. Nem látszik rajtuk alkotójuk életkora. Nem látszik rajtuk Éva nyolcvan megélt esztendeje, de érződik bennük a művész életszeretete, bölcsessége, művészi érzékenysége és a művészi kifejezőerő évezredes tapasztalata. Nem a megélt évtizedek, hanem a megtapasztalt évezredek örökké eleven élménye sugárzik belőlük.
