Kisházi Gusztáv - Kiss A. János - Nagy Szilvia: „Istennek dicsőség-egymásnak segítség!” - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 8. (Békéscsaba, 2016)

Kisházi Gusztáv: Tűzoltás és tűzoltóság Békéscsabán, 1865-1948 - A tűzoltás szervezete

életbe sem léptethették. Mégis „nehogy a község támadható tűzvész esetén védtelen álla­potban maradjon” júliusban megkezdték a tűzoltóság szervezését. Az állandó tűzőrség kialakítása nem ütközhetett nehézségbe, mert egy állásra akár nyolcán is jelentkeztek. Főőri — decembertől új elnevezéssel tűzrendészeti, később tűzoltó felügyelői — beosztás­ra két pályázó közül Filipinyi Sámuel addigi adóvégrehajtót választották, akinek üres idejében a katonaügyi jegyző irodájában írásbeli munkát kellett végeznie. A kötelezett tűzoltóság iránt azonban meglepő közönyt tanúsított a lakosság. Noha „többszöri köz­hírré tétellel felhívatott a közönség, miszerint a tűzoltásra ajánlkozók nappali 2 forint, éjjeli 3 frt díj biztosítása mellett az elöljáróságnál jelentkezzenek, de az intézkedés teljesen ered­ménytelen maradt”. Az 1890. június 19-én hatályba lépett vármegyei tűzrendészeti szabályrendelet a községeknek előírta díjazott, vagy önkéntes tűzoltó-egyesület működtetését, ezek hiá­nyában a 20-40 év közötti férfi lakosok sorából köteles tűzoltóság szervezését. A képvi­selő-testület már március 3-a óta tűzoltóegylet - melyet évi 2000 forinttal támogatná­nak — felállítására indított kísérletet, de megalakításáig nem jutottak el, mert a leendő tagok nem tudták elfogadni, hogy a község válassza ki főparancsnokukat. A szeptember 1-jén összeült képviselőgyűlés, mivel az önkéntes tűzoltóegyletet újabban megalakíta­ni nem sikerült, továbbá a „köteles tűzoltóság összeírása, kirendelése, számon tartása, mű­ködésének ellenőrzése és kiképzése olyan nehézségekkel járna, a mely a megkívánható ered­ménnyel arányban nem csak nem állana, de magára a közlakosságra nézve is, különösen a nyári munka időben felette terhére válnék”, ezért az eddig alkalmazott állandó 8 tűzőr mellé most 30 férfi azonnali félfogadását határozta el. Ez utóbbiak kötelezik magukat, hogy évi 60 forint fizetés ellenében éjjel-nappal a tűzoltásban részt vesznek, akadályoz­tatásuk esetén helyettesről gondoskodnak. A későbbiekben az állandó szolgálatot ellátó­kat belső tűzőröknek, a köteles tűzoltókat külső tűzőröknek is nevezték. A vármegyei szabályrendelethez illeszkedő és a községi tűzoltóság új szervezeti ke­reteit tartalmazó tűzrendészeti szabályrendelet jóváhagyására 1891. február 3-án került sor. Ebben rendelkeznek a tűzoltószerekről, a tűzjelzésről, a tűzoltásról és a tűzoltók szervezéséről, a jutalom és segélyalapról. E szabályrendelettől kezdve alapvetően meg­változik a tűzoltás kötelme: a tűzoltást az erre megalakult tűzoltóság eszközli, mentesít­ve immár a lakosságot. Említést érdemlő változás a korábbiakhoz képest, hogy a község 12 útkaparójának - amennyiben a városban tartózkodnak — a tűzeset helyszínén meg kellett jelenniük. „E szerint a tűzoltók száma 50 ben lenne megállapítva, a kik kellő biz­tosítékot nyújtani képesek, hogy tűzeseteknél a köznép közreműködésével sikeres munkát vé­geznek.” A tűzoltószerek költségeinek, a tűzoltók fizetésének, a tűzoltásnál magukat ki­tüntetett vagy az oltás közben sérülést szenvedett lakosok jutalmazásának, kárpótlásá­nak fedezetére a község éves költségvetésében előirányzatot vesz fel. Ezt gyarapíthatta az ajándékozásból és adakozásból, valamint a bírságokból befolyó pénz. 19

Next

/
Thumbnails
Contents