Kisházi Gusztáv - Kiss A. János - Nagy Szilvia: „Istennek dicsőség-egymásnak segítség!” - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 8. (Békéscsaba, 2016)

Kisházi Gusztáv: Tűzoltás és tűzoltóság Békéscsabán, 1865-1948 - A tűzoltás szervezete

1891. március 26-án a sajtó már hírül adja, hogy a szegődtetett tűzoltók saját költségükön negyven egyenruhát készíttettek, ezeket kiosztották, és az idő jobbra fordultával a tűzoltóparancsnok vezénylete alatt teljes felszereléssel, fecskendőkkel megkezdődnek a gyakorlatok. Júliusban határoz a község Filipinyi tűzrendészeti felügyelőnek a budapesti önkéntes tűzoltó testület II. Országos Tűzoltó-szaktanfolyamára küldéséről — a tűzoltók szakszerűbb kiképeztetése végett. A tűzoltóság helyzete megszilárdult. 1893. májusában a község tűzoltóságában 8 belső és 36 külső tűzőr teljesített szolgálatot. Ez időben a vármegyei alispán önkéntes tűzoltó-egyesület alakítására hívja fel a települések figyelmét. Csaba meglévő fizetéses tűzoltósága mellett anyagi támogatásban részesítené az esetleges önkéntes egyesületet is, de ennek feltételeként szabták, hogy az egyes tűzeseteknél legalább 40 tag megjelenése biztosítva legyen. Az egyesület megalakításában a helybeli tornaegylet együttműködésére számítottak. A szándék megfogalmazásán túl érdemi előrelépés nem történt.

Az 1890-es években a régi medencés fecskendőket új rendszerű szívó-nyomó fecskendőkkel váltották fel. A magasabb műszaki színvonalat képviselő szerek működtetése abban járatos embereket kívánt meg. Az egyidejűleg szolgálatban lévő 3, legfeljebb 4 fős belső tűzőri létszám szabta lehetőség miatt a tűzhöz érkező szereken csupán egy-egy szakképzett tűzoltó vonulhatott, aki önmaga fizikailag volt képtelen a szerelést elvégezni. A többi tűzőr helyszínre érkezéséig a tűz már kiterjedt, a laikus lakosság közreműködése pedig inkább hátráltatta, mint segítette a hatékony oltást.

Az 1902-ben tűzoltó főparancsnoknak választott Wilim István felismerte a tűzoltás szervezetében fennálló gondokat. Újjászervezését hivatalba lépésétől kezdve rendre kezdeményezte, mert a „leglényegesebb az, hogy a keletkező tűzveszedelem már csírájában el legyen fojtható, — mert ha a tűzveszedelem elterjedt — tekintettel a mi építési viszonyainkra — ott lehet a legnagyobb csapat is mit sem ér. Fő tehát szerény nézetünk szerint, hogy csak belső tűzőrség alkalmaztassék, hogy a veszély első pillanatában egy-egy szivattyúval a kellő számú személyzet vonulhasson ki”. Javaslatait az elöljárói tanács — minden bizonnyal költségvetési okokból vezérelve — csupán 1908-ban terjesztette a képviselő-testület elé. Tette mindezt azért, mert 1907 novemberében az alacsony fizetés miatt a község mind a 30 külső tűzoltója lemondott állásáról, decemberben pedig 6 belső tűzőr január 1-jei hatállyal kérte szolgálat alóli felmentését. Hiába hirdettek a megüresedő állásokra, összesen csak három jelentkezőre leltek. A hirtelen megcsappant létszámból fakadó kényszer, melyet tetézett a megmaradt tűzoltók ismételt béremelési követelése, Wilim rekonstrukciós tervének megfontolására késztette a községi elöljáróságot és a képviselő-testületet. 1908. április 9-én a képviselő-testület határozott egy belső tűzőrség létrehozásáról. A végrehajtás nem tűrt halasztást, mert már csupán 4 belső tűzőr maradt a község szolgálatában. Májusban döntöttek további 16 fizetett tűzoltó alkalmazásáról.

20