Galli Károly: Az I. világáború forgatagában - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 6. (Békéscsaba, 2015)

Ismét az orosz harctérre

A galíciai főváros ellenkező oldalán kijőve, Stichov község felé vettük utunkat. Ott a műúton pihenőt tartottunk.

Mikor már sötétedni kezdett, szólított az ezredes és parancsot adott nekem, hogy századommal, mint a saját XIX. hadtest és a jobboldalunkon levő XX. hadtest közötti összeköttetés, menjek előre az úton Wolkow falu irányában. Ott fogom találni a III. zászlóaljunkat balra. Keressem jobbra a XX. hadtest parancsnokságát és ott jelentsem, hogy századommal, mint összeköttetés, megyek előre Wolkow irányában.

Megindultam. Századomat biztosítva meneteltem. Legelöl egy szakasz ment, melyből két élember még előbb menetelt. Utána 200 lépésnyire a század többi része, szakaszok szerint menetelt. Kaptam magam mellé egy jelentő lovast is Kecskés László személyében, aki szentesi kereskedő volt civilben. Általa kellett volna a jelentésemet az ezredhez visszaküldeni, ha célomat elértem.

A parancs átvételekor a jelenlevő Fritsch főhadnagy, ezred- adjutánstól kérdeztem, hogy van-e lőttem odáig ellenség, mire azt felelte, hogy nincsen. Mehetek lovon? - kérdeztem. Azt mondta, hogy igen.

Én a lovas-fütárommal együtt a legelöl haladó két élember után haladtam. Egyrészt, hogy a sötétségben az utat el ne tévesszük, másrészt, hogy fáradt századomat lassú ütemben vezessem. Ahogyan előttem és a futárom előtt a két baka haladt, úgy haladtunk mi is, mert olyan sötét lett, hogy a lovaink a fejüket minduntalan az előttünk gyalogló bakák hátizsákjába ütötték, s mi erre lassabbra fogtuk a lépést.

Lámpámmal kénytelen voltam időnként a földre világítani, hogy lássam, rajta vagyunk e még az úton.

Fogtam egy orosz vagy lengyel parasztot és vezettettem magamat vele egy ideig, de az a sötétségben meglógott tőlünk.

Éjjel kb. 11 órakor indultunk volna el. Egy órai menetelés után előttünk katonai vonatcsapat haladt. Utolérve őket kérdeztem, hogy kik ők, mire mondták, hogy 102-es ezredbeli train-ek. Jobbra egy község világított. Kérdeztem, hogy merre van a XX. hadtest parancsnoksága? Azt mondták, hogy abban a községben van, amelyik ide világít.

Megállítottam a századomat. A II. szakaszból Józsa szakaszvezető önkéntest egy fél szakasszal a községbe küldtem azzal a paranccsal, hogy ott a XX. hadtestparancsnoknak jelentse, Wolkow felé menetel századunk, mint összeköttetés a két hadtest között.

Mikor a háború végén találkoztam Józsával - aki kántortanító volt Csanádapácán civilben - kérdeztem tőle, hogy mit mondott neki a tábornok? Azt felelte: A tábornok jelentésemre összecsapta a kezét és felkiáltott:

„Ki volt az a marha, aki azt a századot kiküldte, mert az el van veszve!” Én a train-csapatot - mely az út két oldalán pihent - elhagyva, tovább meneteltem előre a századommal a leírt sorrendben.

90