Galli Károly: Az I. világáború forgatagában - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 6. (Békéscsaba, 2015)
Ismét az orosz harctérre
Osztrák-magyar lovaskatona szanitéc hadtestben a keleti fronton Alig haladtunk egy negyedórát a sötétben, mikor nagy „Hurrá” kiáltásokkal megtámadtak bennünket! Elől a két bakát és a két lovast. Én a jobb oldalon lovagoltam, s az én jobb oldalamnál álltak a támadó katonák és szuronyaikkal döfködtek felém, de nem eresztették bele az oldalamba a szuronyt, mert maguk sem tudták, hogy ellenség vagyunk-e vagy saját csapat! Mint ahogyan mi sem tudtuk ugyanezt, mert a nagy sötétségben csak az alakok körvonalait lehetett látni. A két baka előre futott és mi sem tudtunk az oldalunkba tartott szuronyoktól megfordulni és hátramenekülni, hanem csak előre vágtattunk, és elhagytuk a bakáinkat, akik a hátizsákjukat is eldobták már és úgy szaladtak előre felé. Amint én a szuronyok közül kimenekültem, hátrakiáltottam: „Schissen!”- vezényszót, mire a hátunk mögött jövő szakaszok lőni kezdtek. Mint később megtudtam, az út két oldalán nagy rozsvetés volt, abba belefeküdtek és lőttek előre, azután futottak vissza. Sem sebesülés, sem elfogás nem történt. Mi ketten - Kecskés és én - vágtattunk előre. Azonban a lövések zajára az út mellett fehérlő házból katonák futottak ki, súlyban tartva a lőfegyverüket és egyenesen felénk tartottak. Erre megállítottuk lovainkat. Kecskés kérdezi: 91