Galli Károly: Az I. világáború forgatagában - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 6. (Békéscsaba, 2015)
A rohatyni csata
A rohatyni csata 1914. augusztus 30-án vasárnap kerültem az első csatába az oroszokkal. Reggel jött a parancs az előnyomulásra. Útközben az út szélén hullákat láttunk, ami bizonyos idegességet váltott ki. Ez volt a háború rémségeinek első bevezetője. Majd rajvonalban felfejlődtünk, és beástuk magunkat egy domb tetején, de nem maradtunk egyhelyben, megkezdődött az előrenyomulás. Előbb csak madárfüttyhöz hasonló sivításokat hallottunk, majd felkiáltásokat: meglőtték a lábamat! Jöttek már elvétve a muszka puskagolyók. Majd sűrűbben kaptuk a lövéseket, de az ellenséget nem láttuk. Egy erdőbe értünk. Hirtelen 4 srapnel lövéssel köszöntött ránk az ellenséges tüzérség. Alig bírtam a legénységet a rajvonalban tartani, mert a mennydörgésszerű csattanás félelmes hatású, szerencsére a károkozása kevesebb. A csattanást az erdő tízszeresen visszhangozta. Azután még 12 srapnelt kaptunk, egy-két halottunk is lett. S felhangzik a parancs: Előre! Ekkor már tudtuk, mi a háború, de azért még jó kedvvel, lelkesedéssel haladtunk előre a bokáig érő vízben, a srapnel okozta ijedtségre gyártott viccelődés közepette. A vizet észre sem igen vettük. A golyók sűrűn süvítettek körülöttünk, s elfogott az izgalom, amit nem lehet leírni, sem megérteni annak, aki benne nem volt. Az izgalomnak semmi külső jele az arc pirosságán kívül. Érzek valami szorongást, de emellett csudálatosán nyugodtan gondolkozom, rendelkezem, s a higgadtság biztos alapján érzem magamat. Az elszántság azon gondolattal vegyül ebbe az érdekes érzésbe: Jöjjön, aminek jönnie kell, én csak megyek előre! Pappházy őrnagy kiadta a parancsot: Átkelés hármasával a jobbkézre eső vasúti sínek töltésén, és jobbra folytatni az előnyomulást. Kiadtam én is a parancsot szakaszomnak az átkelésre. Ez veszélyes volt, mert nagy célpontot mutatván, az érkezőket az ellenség golyói megtizedelték. A szakaszok és századok összekeveredtek, de azért haladtunk előre jobbfelé, fel a dombon. Én a rajvonalak előtt 10 lépésnyire. Amint a rajvonalunk látható lett a domboldalon, kaptunk a még nem is látható ellenségtől oldalról és hátulról is olyan erős puskatüzet, hogy katonáim mellettem hullottak el, és szanitéc után kiáltoztak. Sűrűn repültek a golyók a fejem körül. Az oroszok jól megásott lövészárkokból, házak falain vágott lőréseken át lőttek, és mi nem láttuk, hogy hol vannak. Gondoltam: Most Károly jóccakát, Isten veled életem! A rend felbomlott a rajvonalban. Az életben maradt katonák a domb teteje felé rohantak. Én is szaladtam volna, de a fáradtságtól csak lépe21
