Galli Károly: Az I. világáború forgatagában - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 6. (Békéscsaba, 2015)

1918.

A következő napon, amikor az örök nélkül hagyott táborunkból ismét kisétáltunk, láttuk az utcán a havon feküdni a lelőtt mensevikeket, s köztük az irigyelt kartársamat! No szegény! Elkerülte a hadbavonulást és most a forradalom ölte meg!

Az ottani tél annyiban hasonlít a mi telünkhöz, hogy februárban már süt a nap sokat, de abban különbözik, hogy a havat nem olvasztja még meg a nap, az tovább porzik, csak kissé felemelkedik a hőmérséklet -17 fokról -4-5-fokra. Ezekben a kellemes délelőtti napsütésekben mi is részesedni akartunk, és mivel a tábor kapuiban visszaállították az őrséget, és a városba már nem engedtek ki sétálni, hát a táborunktól a mezők felé kifelé sétáltunk, amely irányba az őrség szabadon engedett. Sokszor a harmadik faluig is elsétáltunk és vissza. Élveztük a jó friss levegőt.

Itt jegyzem meg, hogy a városban sétálástól a mi hibánk miatt tiltottak el, és az őrséget is miattunk állították vissza. Ugyanis egyes hadifoglyok aszfaltbetyároskodtak az orosz nőkkel, amit a táborparancsnokság nem nézhetett el.

Ebben az időben már megindult a fogoly invalidusok kicserélése.21 Én is invalidusnak lettem nyilvánítva, mert a vizsgáló kórházi főorvos csak azt kérdezte, hogy mióta hadifogoly?- Idestova 3. éve.- No, akkor invalidus. Ennyi idő után minden fogoly invalidus már! Ilyen megértő volt a főorvos.

Vártam tehát, hogy mikor kerül reám a sor. De megint másként alakultak a dolgok.

Jött ám áprilisban a parancs, hogy készülődjünk, mert ebben a hónapban megszüntetik Szolikámszkban a hadifogolytábort, és minket Szibériába, Omszkba visznek.

Nosza megkezdődött a nem szállítható holmiainknak az eladása. Jöttek a városból a civilek a táborba, és mi mindent eladtunk. Eladtam a faágyamat, az asztalomat, a székemet, matracomat, és pénzt csináltam az útra.

134