Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)
Diákkutatók munkáiból - Hajdu Viktor: "Hármat tízért, hatot húszért..." Fillérecskék az orosházi hetipiacról
180 Diákkutatók munkáiból kétszer adtak el, 50—70-es falkában. Télen kéthetenként piacoltak: 160—250 tojást vittek a piacra... Igyekeztek a piacra, mert korán jobb... Ha több kocsi ment egymás után és haszontalan munkát láttak, akkor ostorral mutatták egymásnak. Egymás portékája iránt is érdeklődtek ostormutatással. Ha szép nagylány ült hátul a kocsin, arra is rámutattak s mindnyájan tudták, hogy mit jelent „Észt is a piacra viszöd?” Először mindig a belső piacra mentek és lepakolták az asszonyt. Ha házuk volt a városban, akkor amint az asszonyt letették, a háznál kifogtak és gyalog vagy kerékpáron kimentek a külső piacra. Akkor is kimentek a külső piacra, ha nem volt eladni való jószáguk. Ott tanulták az árakat... A bevásárlás után nem rostokoltak, hanem indultak haza, mert a dolog várta már őket. Télen azért siettek, mert fáztak, nyáron pedig azért, mert melegük volt. A kocsmás emberek nem siettek haza, mert úgy tartották, hogy ez a nap erre van szánva, s minden kocsmánál megálltak. Az italos ember nem akart egy helyen berúgni, hanem mindenütt csak egy-egy pohár bort inni, de mindig megduplázta. Könnyebb volt hazafele, mert legtöbbször üres volt a kocsi.”56 A hatalmassá duzzadt kereskedelmi központ árucikkenként is specializálódott. „Orosháza nevezetességei közé tartozott a baromfipiac is... Híre, súlya, tekintélye van nemcsak a magyarországi, hanem a külföldi piacokon is... Mindehhez azt is hozzá kell számítanunk, hogy Orosháza és környéke igen jó szállítási lehetőségekkel rendelkezik, ami a gyors értékesítés egyik feltétele... Érdekes, hogy a baromfikereskedők között nem szerepel a Zombáról átkerültek utódai közül senki sem... G. Szabó Lajos, 78 éves orosházi lakos édesanyja 1882-től 1918-ig volt szedő. Iparigazolványában „baromfi alkuszaként szerepelt. Kisiskolás korában minden vasárnap és csütörtöki napon az édesanyja magával vitte őt a piacra, hogy a felvásárolt aprójószágra vigyázzon, amíg azt a nagykereskedőnek át nem adják. Ezért minden csütörtökön hiányzott a délelőtti tanításról... A kofák között akkor még nem volt olyan harc az áru megszerzéséért, mint a későbbi időben, bár emlékszik egy-két szócsatára, amelyeknek rendszeres szereplője a barnabőrű Kiss Ferenc volt, akit piaci nevén cigány Ferkónak hívtak. Édesanyja takarékos asszony volt, többet keresett, mint édesapja, aki a községházán írnok, majd nádkereskedő volt. Keresetéből 1913-ban mintegy 20 hold földet vettek a Károlyi birtokból. A baromfivásárlás, ha közvetlenül nem is járt megerőltető testi munkával, elég fárasztó volt. Faluhelyen a piac a hajnali órákban kezdődött és bizony a lovas-kocsival éjjel vagy előző nap délutánján kellett indulni, hogy reggelre a piackezdéskor már ott legyenek... Nem elégedtek meg a piacra szállított baromfival, hanem dobszóval értesítették a lakosságot a megérkezésükről... A kofák piaci tevékenysége nem zárult le 56 Nagy Gyula: A piaci nap munkabeosztása. In: Nagy Gyula: Parasztélet a Vásárhelyi-pusztán. Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975. 367-369.
