Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)

Életművek idézése - A Párisból elindult utas, ki hazafelé tartott: Justh Zsigmond

150 Életművek idézése támaszkodunk, ők és én, s úgy érezzük, az élet kíméletesebben iramlik így el fejeink fö­lött.” - szólt 1892-ben Szent-Tornyai világomról címmel megjelent munkájában. Regényírásban Zolát tekintette példaképnek. Műveiben kutatta az arisztokrácia, a középnemesség szerepét. Előbbit akaratgyengének, pusztulásra ítéltetettnek vélte. A parasztság tehetségét, erejét tekintette a jövő megújulásának. „A puszta könyve” című, Szentetornya, Gádoros, Csabacsűd, Gyopárosfürdő vidékén játszó­dó, 11 elbeszélést tartalmazó műve először francia nyelven Párizsban jelent meg. Itthon Justhot álmodozónak tartották. Balzac hatására „A kiválás genezise”cím- mel 14 kötetes regényciklust tervezett, melyből három kötet jelent meg: A pénz legendája (1893), Gányójulcsa (1894) és Fuimus (1895) címmel. Justh mellett az akkori magyar irodalomban kevesen akadtak ennyire kor­szerűek, s főképpen olyanok, akik ennyire együtt éltek volna az európai irodalmi kultúrával. Még nehezebb találni olyanokat, kik ennyire a 20. század magyar irodalmát készítették volna elő. Irodalmi munkásságánál nagyobb a súlya a naplójának, melyet az 1888-as párizsi és az 1889-es pesti tartózkodása alatt vezetett. Az első része a világ felé fordul, a második inkább lírai jellegű, önelemző. Jegyzeteit először Halász Gábor rendezte sajtó alá és bocsátotta a nyilvánosság elé 1941-ben, Párizsi Napló és Hazai Napló címen. Kiterjedt levelezésének egy része is megjelent. Ezekben ol­vashatunk terveiről, dilemmáiról, kritikáiról. 1892-től egyre inkább betegségéről, reményeiről, egészségi állapotáról. Tüdőbaja ellen hol Olaszországban, hol Indi­ában, hol a francia Riviérán keresett menedéket. Ezekből táplálkozó, „Az utazás­ról” című tárcája emberi vallomás. Justh végtelen utak vándora volt, rövid élete során három földrész 31 tájegységén járt, 23 országgal ismerkedett. Élményeit levelekben, útleírásokban örökítette meg. A Hét című folyóirat 1890. március 16-i számában megjelent „Modern utazók” című tárcájában szinte osztályozza az utazókat: „Miért utazik az angol? - Utazik benső ösztönénél fogva, utazik, mert a vére viszi reá, mert bebő szükségét érzi ennek. Utazik, mint ahogyan a madár dalol, és a hal úszik. Már Nagy-Britannia fekvése b erre készteti. A tengerparti népeket vonzza az ismeretlen... A másik utazó nemzet az olasz. Ezt is a tenger viszi, de már két biztos céllal: - az egyik a hajózás, a halászat, mint kenyérkereset, - a másik a kereskedelem.... Nagy utazó még ezek mellett a német. Ezt már tudásszomja vezeti. Mindent feloszt, beoszt, osztályoz, - az utazás b tudományt jelent neki. Hideg, objektív marad utazásai során is. Mindezek ellentéte a francia. A konkrét tényekkel szemben vak és süket. Fogalma sincs arról, hogy II. Ramses hányadik dinasztiából származik, de meg fogja ragadni egy naple­mente, legyen az a Ganges, vagy a Tisza partján. Átérzi azt, amit lát, és a megérzett dolgok eleven anyaggá válnak a lelkében. Az orosz ritkán utazik, de mindig érdekes utazó. Sokat tud, amit nem tud, azt kitalálja, megérti. Keresi a miértet, és a hogyan-t, legtöbbször megérti a látható világot. Ilyen az a magyar is, ki előtanulmányokat tett az utazásra. Mi

Next

/
Thumbnails
Contents