Bárdos Zsuzsa: Betűvetők konok akaratjáról - Munkácsy Mihály Múzeum Közleményei 2. (Békéscsaba, 2014)

Életművek idézése - Huszonöt éve nincs közöttünk Csizmadia Imre, az önéletíró parasztember

Huszonöt éve nincs közöttünk Csizmadia Imre, az önéletíró parasztember 113- Szekkérön mönt, gyalog gyütt, hát mér nem írod rá te?- Azért, mert én még csak szótagolva tudok írni, oszt az úgy nem jó.- No, hát akkor majd rápingálom én! Odavitte az ablakhoz, bemártotta a pennát a tintatartóba, és szép lassan, akkurá­tusán leírta a nevemet. Aztán porszóróval leitatta, és visszaadta. Kezembe vettem, és elkezdtem szótagolva silabizálni. Etel a hátam mögött állt, és ő is elolvasta. Aztán össze­csapta a kezét:- Idösatyámmal is jól jár valaki! Ezt alaposan elrontotta, mert nem jó írta oda az Imre nevit.- Osztán mért?- Hát úgy írta, hogy Csizmadija! Jé-vel!- Hát hogy költött volna?- Hát úgy, hogy Csizmadia! Ajét nem szokták odaírni... Sírva fakadtam: biztosan pacsit kapok a tanító úrtól. Erre öregatyám: Majd mondd meg neki, hogy én írtam... Tanító urunk egyenkint megnézte az asztalon levő irkákra írt neveket... Egyszer csak hallom:- Csizma-dija Imre, gyere ide... Ki volt az a szamár, aki Csizmadijának írta a nevedet?- Öregatyám írta oda, de azért nem szamár!- Hát pedig az... Ezt most már a kutya se tudja lekaparni innen... de öregapádnak meg ne mondd, mit mondtam.” A fiú nagyon szeretett olvasni, de nem sokáig adatott meg neki a tanulás. „Egy héttel a vizsgánk előtt a tanító úr megkérdezte tőlünk, hogy kik akarnak ősszel pol­gáriba menni. Minden cenzor felállt, egyedül én maradtam ülve. Meg a közkatonák. Meg is szólított a tanító úr:- No, mi az, Imre, te mért nem jelentkezel?- Engem nem enged idösatyám, mert alig várja, hogy kimaradjak az iskolábul.- Te szeretnél-e továbbtanulni?- Nagyon.- Hányán vagytok testvérek?- Van egy hároméves húgom.- Kár, hogy nem mehetsz polgáriba, de megértem apádat is.” A tanító úr gyenge próbálkozására, hogy engedjék továbbtanulni, mi sem változott, így: Csizmadia Imre hatesztendőnyi iskolába járás után kénytelen-kel­letlen írhatta: „Megszűntem „fiaszterenjáró”, falusi gyerek lenni. Vásárhelyi emberek közt élő, sártaposó parasztgyerek lettem.” Ezen túl nemcsak a sarat tapaszthatta, de hamarosan a paplanos ágytól is elbúcsúzhatott: „No, fiam, most már nem vagy iskolásgyerök, sömmi keresnivalód éjszakára a szobában. Holnap röggeltől kezdve a ka- nászkodás lösz a mestörségöd. A kanásznak pedig nem a szobában, a puha ágyban a

Next

/
Thumbnails
Contents