Erdős Kamill: A Békés megyei cigányok és cigánydialektusok Magyarországon (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 72. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1979)

kb. 18 ezer cigányt akasztottak fel). Magyarország 1726: minden cigánynak le kell vágni az egyik fülét stb. így nem is csoda, ha Tetzner azért siet leközölni cigá­nyokról írt művét, mert szerinte, húsz év múlva, cigány már nem lesz. 1 A XX. század sem volt valami kíméletes. A magyar Ba­rabás Péter tetoválással akarta megoldani a cigánykérdést. 5 Porzsolt Kálmán publicista pedig a következőket írja a Pesti Hírlap 1907. augusztus 6-i számában: „Kultúr állam az ilyen fajt a saját területéről kiirtja. Kiirtani! Igenis, ez az egyetlen mód". Még ifj. dr. Hermann Antal - a neves néprajzkutató fia - is így ismerteti egy 1913-ban tartott nyilvános előadásá­ban a cigányokat: „A nomád cigányélet tele van miszti­cizmussal, romantikával, lopással, betöréssel, gyermekrab­lással, állatmérgezéssel, gyilkossággal, sőt kéj gyilkossággal is". 3 E szavak lehet hogy megborzongatták a hallgatóságot, de felmérhetetlen kárt okoztak a magyarok és a cigányok közötti viszony alakulásában, azonkívül - ezek a minden cigányt egybevevő rosszindulatú általánosítások nem is fe­lelnek meg a valóságnak. Végül, mindezek betetőzése volt a hitleri módszer, 50 ezer cigányt végeztek ki a náci gázkamrákban. Nem azt állítom, hogy a különböző országok által ho­zott rendeleteket, javaslatokat, törvényeket a szó legszo­rosabb értelmében hajtották végre (hiszen akkor valóban, már egyetlen cigány sem élne a földön) ; mindig akadtak 1 Dr. Theodor Tetzner: Geschichte der Zigeuner (Weimar, 1835). 2 Barabás Péter: A cigányügy rendezése emberséges szigorral. 3. Ifj. dr. Herrmann Antal: A temcsmegyei cigányok (Temesvár 1913).

Next

/
Thumbnails
Contents