Erdős Kamill: A Békés megyei cigányok és cigánydialektusok Magyarországon (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 72. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1979)

Gyula 164, Szarvas 421, Békéscsaba 307, Békés 238, Tótkomlós 169, Szeghalom 167, Orosháza 159, Endrőd 150, Vésztő 102, Battonya 225, Elek 104. Ezek szerint, a megye cigány lakosainak száma 65 év alatt megkétszereződött, és ez a létszám-növekedés nemcsak a megyei, de országos vonatkozásban is értendő. Mint érdekességet említem meg, hogy az 1949. I. i-i népszámlálásnál - ahol a nemzetiségek között, a „cigány" meghatározás is szerepelt - Békés megyében csupán 1700 egyén vallotta magát cigánynak. Ez azt jelenti, hogy túlnyomó többségük teljes jogú magyarnak vallja magát, sőt kimondottan tiltakozik a „cigány" megnevezés ellen. Jelenti még azt is, hogy eddig nem sok előnye származott abból, hogy ő „cigány". A cigányságot különben sem tekintjük „nemzetiség"-nek. Hiszen mik is voltaképpen a nemzetté válás ismérvei? a) A közös nyelv. b) A közös terület. c) A közös gazdasági élet. d) A közös kulturális lelkialkat. Ezek közül egyet sem fogadhatunk el a cigányságra vonatkoztatva. De nézzük sorjában: a) Közös nyelv: Magyarországon (Békés megyét is beleértve) vannak magyar, román és cigány anyanyelvű cigányok. Túlnyomó többsége a cigányságnak egy szót sem tud cigányul. Még a cigány anyanyelvű cigányok beszéde sem egységes, hanem több - egymástól többé-kevésbé — eltérő dialektust különböztethetünk meg. Sőt, a Magyarországon élő két cigány anyanyelvű főcsoport - nevezetesen a „kárpáti" és az „oláh-cigányok" nyelve - között oly nagymérvű az eltérés, hogy egymás ci(

gánybeszédét képtelenek megérteni. (Békés megyében nem lakik „kárpáti-cigány".)