Erdős Kamill: A Békés megyei cigányok. Cigánydialektusok Magyarországon (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 60. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1969)
módjuk, foglalkozásuk, előző környezeti viszonyaik szerint — más-más kultúrfokon álltak. Az sem elhanyagolható momentum: hogyan fogadta a lakosság az ott letelepedni szándékozó cigányokat és milyen a viszony közöttük jelenleg? Az oláh-cigány férfiak többsége, még a közelmúltban is, lókupeckodással foglalkozott. 10 Jelenlegi törvényeink szigorúan tiltják ezt az „árdrágító üzérkedés" fogalma alá eső foglalatosságot. A cigány lókupeceket a közvélemény — egyesek miatt, akik kehes és más gyógyíthatatlan betegségben szenvedő állatokat lelkiismeretlenül eladtak — csalóknak bélyegzi. Ez igazságtalan általánosítás. De tulajdonképpen miért is vásároltak a parasztok, fuvarosok és kocsisok cigánytól lovat és miért vállalták az esetleg „becsapás" kockázatát? A válasz a következő: a cigányok kiválóan értenek a lovakhoz, mondhatnám úgy is, hogy a „szakma mesterei". Az ügyes lókereskedő egy szempillantás alatt kiválogatja a sok közül, hogy melyik a jó és egészséges ló, melyekből szépet mutató és erős példányok lesznek, ha történetesen 2—3 hónapig megfelelő módon abrakolja. Tehát nem beteg lovakról van itt szó, hanem soványról, gubancosról, elhanyagoltról, melyek a gazdájuk hozzánemértése folytán váltak ilyenekké. Ezenkívül a cigányok igen szeretik a lovakat, és „nem is igazi cigány a cigány, ló nélkül" — mondják. Ne felejtsük el, hogy nomád nép, s a nomád népek életszükséglete, barátja és segítőtársa a ló. Tudok olyan esetet, amikor az egyik cigány háromszor is visszavásárolta eladott lovát, és mindig inkább ráfizetett, mert — annyira hiányzott neki a ló. E lószeretetből fakad, hogy a cigány szívesen nézegeti, emlékezetébe vési, szinte agyába szívja a pl.: vásárokon látott lovak képét, formáját — s így nem csodálkozhatunk azon, ha például Kis Péternek — akinek egy olyan 4 éves pejló kell a párja mellé, melynek jobb térdén fehér folt van —, azt válaszolja a cigány: ide 35 kilométerre Nagy János tanyáján van egy ilyen ló eladó. Tévedés ne essék; nem a néha még itt-ott felbukkanó és kísérletező lókupeceket akarom védeni, de az igazságnak tartozom azzal, hogy ezeket megírjam. (A törvény éle különben is elsősorban azok ellen irányult, akik pl. vettek a vásárban egy lovat 16 Kamill Erdős: Gypys Horse-Dealers in Hungary (Journal of the Gypys Lore Society. Vol. XXXVIII. Parts. 1—2, — Edinbung, 1959.).