Barabás Jenő: Békés megye néprajza a XVIII. században (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 58-59. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1964)

Bevezetés

kozó vizsgálat számára. A recens anyag bőségéhez szokott szemnek a fellelhető anyag valóban rendkívül vérszegénynek fog tűnni, de ez több irányban is komoly tanulsággal szolgál. Ügy kellett jelen esetben elvégezni ezt a kísérletet, hogy két csábító, de zsákutcába vezető lehetőséget elkerüljünk: az etnográfiai ultrahistorizmus és a vulgárnéprajziasság csapdáját. Az előbbire tekintve éles határvonalat kellett húzni a megye története és néprajza között, s igazodva az etnográfia szokásos útjához a figyelmet csupán a formákra koncentrálhattuk. Elvi szempontból feleslegesnek tűnhet egy ilyen éles határvonal meghúzása, a jelen fejlődési szakaszban azonban elengedhetetlen a néprajzi vizsgálat speciális jellegének hangsúlyozása, mert csak egy ilyen koncentráció teremtheti meg azokat az eljárásokat, amelyek segítségével ki lehet aknázni a néphagyomány forrásértékét. Erről ma még alig beszélhetünk, a néptörténet még nem támaszkodhat a tradiciókból kikövetkeztethető tanulságokra, ezért lehet ennyire vázlatos még a 200 év előtti néprajzi kép, bizonyságul, hogy a néprajzi eredményekről nem mondhatunk le népünk múltjának szürkítési veszélye nélkül. A vulgárnéprajziasság veszélye abban jeletkezne, ha az elmúlt 60—80 év megfigyelésre épült anyagát minden további nélkül vissza vetítenénk a XVIII. századra. Ezt a lehetőséget még abban az esetben is elhárítottuk, amikor számos részletkérdésben egészes bizonyosak vagyunk jelenségek XVIII. századi létezésében. A közlés során óvakodtunk minden visszakövetkeztetéstől, néprajzi ismereteinket csak a szórványos, odavetett megjegyzések megfejtésére, értelmezésére használtuk. Hisszük, hogy a magyar néprajzi kutatás nem is távoli időbért el fog jutni arra a szintre, hogy a récens kultúra különböző korú rétegeit megnyugtató módon szét tudja választani, s akkor a népélet egy sokkal részletgazdagabb képét tudja nyújtani, mint most, amikor kellő hitelt vindikálva csak írásos forrásokra támaszkodhattunk. Ehhez a célkitűzéshez akar e dolgozat egy lépéssel közelíteni. Az a szerencsés helyzet adódott, hogy az aránylag gyér békési iratanyagon belül viszonylag sok néprajzi értékű forrásanyaggal rendelkezünk a XVIII. századból. Talán nincs is még