Barabás Jenő: Békés megye néprajza a XVIII. században (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 58-59. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1964)

II. A termelő tevékenység fajtái és formái - 3. Állattartás

Békés megyében is elég népes pásztor réteg létezése állapítható rneg a XVIII. században. A szétszórt adatokból is kitűnik, hogy jelentős részük jövevény volt a megyében, a környező vidékekről érkezett. A nevek után ítélve döntő többségük magyar, kisebb számban azonban románok is akadnak közöttük. Egy másik részük a helybeli nincstelenek közül került ki. A pásztorokat mint pusztán, nehéz körülmények között élő embereket egy kicsit társadalmon kívüli, vagy a fennálló renddel szemben álló személyeknek tekintették. Elég sok közöttük az üldözött, a büntetés elől menekülő. Se szeri, se száma az ellenük elhangzó panaszoknak. A megzabolázásukra hozott rendeleteknek alig látszik foganatja. A panaszok gyökere abban kereshető, hogy úgy gazdálkodtak a jószággal ahogy akartak, ellenőrizhetetlenek. Húst, bőrt náluk mindig be lehetett szerezni. A mészárosok rendszeres vásárlóik, a pásztorasszonyok meg faggyút árultak, vagy az ebből készült gyertyával kereskedtek. (1 223) Pedig a gazdák még azt is megkövetelték, hogy az állat betegségét jelentsék s ezzel elejét vegyék ilyen hivatkozással a vágásoknak. Panaszokat olvashatunk arról, hogy nagyon kedvelték a cifraságot, s a nyergeknek hosszú sallangos szíjakkal való feldíszítése kedvéért is leölték az állatokat. A csikósok gazdáik lovait csekély bér ellenében kiadták munkára, s ezzel némi mellékjövedelemre tettek szert, amivel kocsmabeli tartozásukat törleszthették. Egyes csikósok értettek ahhoz is, hogy az állaton lévő bélyeget borotvával ügyesen eltüntessék s így a tulajdonjogot vitássá tehették.(1^226) Különben sincs minden állaton tulajdonjegy. A bélyeg általában valamilyen betű, amit leginkább az állat bőrébe, az ökröknek a szarvába is süthetnek.(19/1746) A tehenet fülhasítással, egy füldarab kicsípésével, vagy az orrára sütött bélyeggel is jelölhették. (19/1772) Minden kártételért elsősorban a számadót vették elő, aki anyagilag is felelt a jószágért. A visszaélések egy jelentős részét éppen a számadó távollétében követték el. (1/227) Tessedik is nyomatékosan tiltakozik a pásztorok hihetetlen lopásai ellen. (26/91) A pásztorok közötti „hierarchia", illetve „szakosodás" a század egészében jól megfigyelhető. A számadó mellett — ha volt