Barabás Jenő: Békés megye néprajza a XVIII. században (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 58-59. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1964)

I. A népélet fő meghatározói

badfoglalás, de a kialakuló pusztai bérletek újabb földszerzési lehetőséget jelentenek. Ezek elég bőségben állnak rendelkezésre s nagymértékben hozzájárulnak a parasztság differenciálódásához.^24/68) Az 1770-es évek úrbérrendezéséig lényegében valamennyi helység cenzualista. s a robotot később is döntő mértékben készpénzben váltják meg. A munkaerő csekélysége s a rossz értékesítési viszonyok következtében allodiális gazdálkodás a XVIII. században alig alakul ki. A parasztság differenciálódása kezdetben ugyan lassan bontakozik ki, de a század végére lényegesen nem tér el az országos átlagtól. (24/82—3) A század első felében a megye tájilag rendkívül sivár képet mutat. Vadvizek, zsombék, nádas, gazzal felvert pusztaság fogadja az új telepeseket. Markovicznak a század közepéről kelt (Haán publikálásában 1748-ba datált, de helyesebben talán 1760ban int) leírása is még a táj elavult állapotát mutatja. A vizenyők mocsarak, az embermagasságú gaz az élősdiek tanyája. Óriási feladat ezt a leromlott területet kultúrtájjá^változtatni. E tekintetben jelentős előrehaladást figyelhetünk meg ugyan, de még a század végén is sok a tennivaló, különösen a vízszabályozás tekintetében. A megye nagy részét állandóan vagy időszakosan víz borítja, s a XVIII. században a lecsapolás ügyében csak csekély jelentőségű lépések történtek. A mezőségi táj igénybevétele lényegében befejeződött. Vagy felszántották a parlagot, vagy legalább legelőként hasznosítva szelídítették. Minden község határában szőlőket, gyümölcsösöket telepítettek, utakat jelöltek ki, s lerakták a kultúrtájjá alakítás alapjait.