Kirner A. Bertalan: A békési vásár (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 55-57. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1964)

kellett piszkálni. A petróleumfáklya is a bádogos munkája volt

T melyet esteli világításra használtunk a vásározás ideje alatt. Lopctök formájú kb. két literes űrtartalmú bádog edény, amely a felső szűkített üvegnyakbőségű bélbefogadó végén, hurkaformában begöngyölített, házilag csavart béllel világított, imbolygó halvány fénnyel. A bádogos által készített fáklya másfél méter hosszú rúdon, a kocsis melletti oldalon a kocsi oldalhoz kötözve adta a világosságot. A nagy sáros, sötét utakon a petróleumfáklya adott némi derengő fényt. Néha kézbe kellett venni és úgy keresni vele a tűrhetőbb, járható utakat. A szitások is nagyon keresettek voltak a vásárokon és a piacokon. Érthető is, mert a háziasszony teendőit, főképpen a kenyér- és kalácssütést nem lehetett elképzelni szita nélkül. A szitásmesterek vásárolták a fehér és fekete lófarkakat. Ezekből szőtték a szitát. Befestették színes festékkel, így tarkították meg a szitaszövetet. A szövést nagyon gondosan végezték, ez érthető is különben, mert némelyik készítményüket a szőrnek egyetlenegy szálával szövögették. A szitásnál legfontosabb volt a lisztszita, amelyet egyszálas lószőrrel szövögették. Második fajta szitájuk a szűrőszita, melyet már kétszálával szőttek, ezt az asszonyok a levesszűrésre használták. Harmadik fajta volt a passzírozószita, amelyet már négyszálával szőttek. Készítettek még dohányszitát is. Ebben a magyar fölvágott dohányt tartották és szellőztették a pipás emberek. A szitások készítették a rostákat is. Ezekhez már drótanyagot használtak. A rosták között legnagyobb volt a tarhonyarosta, majd következett a búzarosta, amely már kisebb lyukú volt. A búzarostán szokták pattogatni a kukoricát is. A legkisebb volt a korparosta. Békésen szitások voltak régebben: Herétek Tóni, Pesli Ignác, (erre még én is emlékszem), Sinka József és Harmati Sándor. Ez utóbbi iskolatársam volt, aki pár évvel ezelőtt ülte meg 50 éves szitásjubileumát. Ö még folytatja a mesterségét. Szövögeti a szitákat, rostákat. Ö az utolsó Békés megyei szitásmester. A szitás is piacra, vásárra járó ember volt. Portékája egymásba rakva kicsi-nagy. sorrendjében rudak közé illesztve, stangliba kötötte. Egy-egy stangli kb. két m hosszú volt. A piacokra, vásárokra 3 vagy 5 stanglival mentek. Különösen a Sárrét vidékét