Kirner A. Bertalan: A békési vásár (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 55-57. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1964)

fezüstöknek az elkészítésére. Ezeket az üstöket aztán szintén használják disznóvágáskor. Némelyik helyen, a disznóvágásnál szalmával perzselik a leszúrt disznókat, de van olyan hely, ahol koppasztják és nem perzselik a disznókat. Ilyen helyen aztán a rézüstnek egész nap van keletje. Jó előre el kell készíteni az üstöt, hogy amire leszúrják a disznót, azonnal legyen forró víz a koppasztáshoz. Mikor a koppasztást elvégezték, jen a disznóbontás. A bontáshoz is kivált télen meleg víz kell, hogy a hentes lemoshassa véres kezét és hogy a zsiradék ne fagyjon meg a bontásnál. Bontás után ismét meleg víz kell a belléreknek, amit újra megint az üstben melegítenek. Aztán az edények elmosásához is meleg víz kell, az abáláshoz is meleg víz kell, szóval egész nap forró vízre van szükség. A majori nép pedig nem igen jár be a városba. Sem ideje, sem pénze nincsen rá, tehát nagyon örül, hogyha hetenként a vándorló iparosok, vagy az úgynevezett kóborló cigányok bármilyen portékával megkeresik őket. Lehet ez egérfogó, pogácsaszaggató, tepsi, lábas, ezeket mind jó héven veszi a cigányoktól is a béresasszony, a kondásné, a juhászné és a többiek. Éppen azért, hogyha egy-egy cigány család egyetlenegyféle anyagot készít, mint a jelen esetben az üstkészítő cigány a tanyai világban, a munkáját szívesen fogadják. Vásárba is sokszor azért megy el némelyik asszony, hogy vásároljon az üstkészítő cigánytól. A rézműves cigányok csináltak lábasokat, kasztrojokat. tányérokat vagy a régieket megfoltozták, füllel látták el, olyan apró kellékekkel, amit a tepsis cigány nem tudott megcsinálni. Azt is figyelnünk kell, hogy ők vásárra járva itt és ott, bárhol és bármerre, tehát a majori és tanyai asszony is szívesen felkeresi a közeli vásárokat, hogy ott az ilyen rézműves cigánnyal találkozhasson, hogy megvegye a portékákat, a kasztrojféléket vagy megrendelje nálunk, hogy helybe hozzák el amikor készen vannak vele. Azokban az árvizes, sáros időkben, amikor a kerékagy besüllyedt az úttestbe és nem mehettek sokszor heteken vagy hónapokon át falvakba, mesterekhez, iparosokhoz. A majori nép vagy az uradalmi cselédség nagyon örült, ha ilyen kopácsoló cigány felkereste őket akármivel.