Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 53-54. Gyula, 1964)

IV. A betyárvilág emlékezete az élő néphagyományban

nyomán Soós Antal tanuló gyűjtése az orosházi II. sz. általá­nos iskola történelmi szakkörének említett gyűjteményében.) Mint gyanús. ..szóbeli" ember, az orosházi Szabó Pál is Rá­dayhoz került az elvitt lovak miatt. (Ravasz Ferenc bíró volt Orosházán és a neki nem tetsző embereket elvitette Rádayhoz.) 9 hónapos sikertelen nyomozás után hazaengedték betyáros Szabó Pált. Mikor hazaért, Ravasz elment hozzá és bár ő volt az öregebb, térdenállva könyörgött: ,,Ugyë Pali, nem ász bosz­szut rajtam, mer én nem jelentettelek fő!" Nem nyugodott ad­dig, míg betyáros Szabó Pál meg nem ígérte neki. (Fekete Sán­dor.) A már említett Maczelka-család egyik tagjáról is azt állította Ravasz bíró, hogy köze volt a két szürke elviteléhez. Maczelka nagyon haragudott emiatt a megtollasodott bíróra. Egyszer az országúton összetalálkoztak, Maczelka úgy hajtott neki oldalról Ravasz kocsijának, hogy a tengely és a lőcs összeakadjon. Ekkor előkapta az oldal közül a kocsijáról elmaradhatatlan juhász­gamót és minden szó nélkül elkezdte vele a bírót „agyalni". Addig verte, amíg Ravasznak sikerült lovaival a kocsiját addig rángattatni, hogy elhajthatott. Maczelka akkor se szólt sem­mit, lovai közé csapva elporzott. (Fekete Sándor.) A túlzó, hatásvadászó ponyvák hatását mutatja egy Kondo­roson lejegyzett história, mely szerint a betyárok szemet vetet­tek a gazdag Szamek-gróf (kastélya a Csepcsányié környékén, vagy azonos vele) kincsesládájára. Három éjjel egymásután megpróbálkoztak a vasláda feltörésével, azonban teljesen ered­ménytelenül. Ekkor agyonvertek három terhes asszonyt, a magzatokból gyertyát készítettek és annak világánál sikerült csak a kincset megszerezni. (Kovács György, 55 éves, fm., Kon­doros, 1956.)

Next

/
Thumbnails
Contents