Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 53-54. Gyula, 1964)

IV. A betyárvilág emlékezete az élő néphagyományban

Külön csoportot foglalnak el a nép gondolatvilágában azok a történetek, melyek a szegénylegény-betyárok és a fösvény, zsugori gazdagok viszonyáról szólnak. A legendáshírű szentesi Bagiról úgy tudják, hogy birkanyírás után pénzét mindig elásta és a betyárok sohasem tudták megtalálni, azonban, hogy ne háborgassák, ő rablás nélkül is adott nekik nagyobb összegeket, így azután békén hagyták. (Kovács Pál, 88 éves, fm., Kondoros.) A köztudatban általában az a fölfogás él, hogy a pandúrok, csendőrök és más hivatalos fegyveresek nem mertek szembeszállni a betyárokkal, vagy ha mégis harcra került a sor, általában a pandúrok maradtak alul. A vásárhelyi pusztán kóborló gyalogbetyárok sem ijedtek meg a maguk árnyékától. Egyszer Beretvás, a híres vásárhelyi csendbiztos, kocsival cirkált a pusztán, késő ősszel, mikor a pásztorok már behúzódtak a városba. A kocsiról a komisszáros észrevette, hogy az egyik elhagyott kunyhóból két szűrös ember indul el a pandúrokat látva. Egyik legényét utánuk küldte, kilétük megállapítására. A két betyár rákiabált a közeledő csendlegényre: ,,Nö gyere tovább, mer meghalsz!" A pandúr rájuk se hederített és nem állt meg, erre lelőtték lováról és elszaladtak. Beretvás kocsin egy tanyába vitette a súlyosan sebesült perzekútort az orosházi határ mentén. Ettől nem messzire, egy másik tanyában, egyedül volt éppen az orosházi „betyáros Szabó": szalonnát sütött, mikor betoppantak a betyárok. Adott nekik enni-innivalót apja tanácsa szerint, aki tudta, hogyha szépen bánnak a szegénylegényekkel, mindjárt csendesebben viselik magukat. Vacsora után a két gyalogbetyár elküldte a fiatal „betyáros" Szabót: „Nézd meg, mëghott-ë mán az a bitang?" A legény nemsokára visszajött a