Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 53-54. Gyula, 1964)
Függelék: Csongrád vármegye 1806-ban készült rendszabásai a betyárok ellen, a közrendészet tárgyában
gc'ttetés után újjabb újjabb illyetén Levelelet a' réginek beadása mellett magának s zerezvén; — az oko s ság magával hozza azt, hogy külömb féle vi s z s za-éléseknek el hárítása 's meg gátlása okvetetlenül meg kívánnya a' bé-adott régi Bizonyító leveleknek s emmivé tételét. A' Nemesek pedig külső tselédjeinek illyetén Igazság leveleket, tulajdon petséttyükkel Fiscalis Actio terhe alatt adni tartozzanak. IV- szer: A' melly Gazda kóborló embereknek, vagy lopott marhának tsak kevés időre is Szállásán helyt engedne, azonkívül hogy mint Orgazda keményen meg büntette s sen; egys zersmind az illető Uradalom meg kereste s sen, hogy ötet Szállásaiul meg fo s ztván, azt józan és jámbor maga viseletű embernek adja ki. V- szcr: A' Fu s ztán, vagy Kortsmáknál idegen 's annál kevesebbé esméretlen embertül Lovat, vagy Marhát Vásári tzédula nélküli, akármennyi s zámú esméretes emberek jelenlétébenis vásárlani tilalmos légyen, hogy így hamis, és meg vásárlott Tanúk bizonysága által a' lopott Jó s zágnak Ura ne adatha s sék; ha tehát illyetén lopott Jó s zág valakinek kezén találtatnék, 's el adóját meg nevezni nem tudná, ha mindjárt a' vásárlás valóságárúi Tanúkat állítana is elő; mindazonáltal, mint azon Jószágnak egyenes Tolvaja úgy nézette s sen 's büntetödjön. VI- szor: A' külföldi kóborlóknak el távoztatására nézve a' Határban lévő Vízi Molnároknak, és akárminémű hajóká s zoknak s zoro s san meg hagyatta s son, hogy s emmi idegen embert ki vinni, a' vagy a' Határon bé-hozni ne meré s zellyenek; az ezen Rendelést által hágó Molnárok, a' vagy hajósok pedig a' Helységbül kitsapatta s sanak, VII- sze: Tapa s ztalni lehet, hogy majd minden Baromnál, és Ménesnél fölösleg s zámú Bojtárok tartatnak, és mindegygyikének tulajdon, többnyire válogatott paripája vagyon; minthogy a' s zükségen felül tartani s zokott illyetén Bojtárok leg