Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 53-54. Gyula, 1964)
Függelék: Csongrád vármegye 1806-ban készült rendszabásai a betyárok ellen, a közrendészet tárgyában
inkább a' lopás, 's tolvajlás kedvéért tartatnak, ezen ro s z s zándéknak meg zabolázása, és gátlása okáért s zükségesnek láts zatik, hogy: a) A' Helységek Elöljáróik által, minden Barmok. \s Ménesek, úgy s zinte a' Tanyák is rendre meg visgálta s sanak, a' Számadóknak és Bojtároknak, nevei, és s zeméllyes le-írásai, minden ott lévő nyerges Lovak le-írásaival, és a' Baromnak a' vagy Ménesnek, a' mellynél találtattak megjegyzésével egygyütt fel jegyezte s senek; és ezen fel jegyzések. Járásbéli s zolga Bíró Uraknak, vagy pedig különböző esetben, ha tudniillik a' Bírói hatalom az Uradalmat illeti, a' Helybéli Ti s ztségnek bé mutatcdjanak. b) A' Bojtároknak a' nyerges Lovak tartása egyátallyában, és s zoro s san meg tilalmazta s son, és azoknak el adására Járásbéli Szolga Bíró Űr által, a' vagy a' környül állásokhozképpest az Uradalmi Ti s ztség által bizonyos határ idő rendelte ssen, a' mellynek el folyása után hogy ha tsak ugyan kezén találtatna valamely nyerges ló, az azonnal minden ki fogás és irgalom nélkül el adatta s sék, és a' bé veendő pénz az elö adott Intézetekre, 's Rend s zabásokra teendő költségeknek fejében a' Közönség Pénz Tárjába háromollyon. c) Minden Baromnak és Ménesnek Számadó Gulyá s sa vagy Tsikc s sa kemény büntetés alatt kötelezte s sen a' meg határozandó ideig magát a' Helység Elöljáróinál jelenteni, és azoktúl az alább elö adandó mód s zerént való Igazság Levélnek ki adását ki kérni. d) A' Helységek Elöljárói minden Számadó Gulyásnak, és Tsikósnak kötelezte s senek újj és nyomtatott Igazság Levelet, a' Közönség Petséttye alatt ki adni; a' mellyben először a' Számadóknak 's Bojtároknak nevei, és s zeméllyes le-írásai, ezekután pedig a' nyerges Lovaknak le-írásai olly hozzá tétellel megjegyezésének, hogy azon Lovak közül a' meg jegyzett Értendőnek el folyása előtt, a' Helység Elöljáróinak téendö Jelentés nélkül el adni eggyet se méré s zellyenek. az E s ztendönek el forgásával pedig újj Igazság Levélért folyamodjanak.