Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 53-54. Gyula, 1964)

IV. A betyárvilág emlékezete az élő néphagyományban

ki is tudott lőni. Néha éles kaszadarabot dugott ebbe a lyukba, a gyanútlan betyár persze jól megmarkolta. Egyszer így fogta meg a szomszédját tolvajláson. (Deák Mihály.) Az 1860-as években elterjedt falásás ellen úgy védekeztek, hogy a falba építéskor már az alapoktól kezdve a föld színéig karvastagságú vagy még vastagabb fákat helyeztek felverés közben. Ebben megakadt az ásó. Az ajtókra keresztvas került, az ablakra vasrács a tanyákon. A gazdagabb tanyásgazdák 1867 után puskát is vettek. (Fekete Sándor.) A pásztorok egyébként jól értettek a jószágelhajtás, lókötés megakadályozásához is. Rácz Józsefről, a vásárhelyi pusztai ménes számadójáról is mesélik, hogy furfangos módon túljárt a betyárok eszén. Egyszer estefelé azt mondta a bojtároknak: — ,,Jól vigyázzunk az éjjel. Messzebb láttam egy lovast elmenni. Lesz valami az éjszaka!" A bojtárok emiatt csak úgy feküdtek le, hogy lovuk mellettük volt. (A lovat szőrén ülték meg. A jó nyerges lovat anynyira szerették, hogyha csikója lett, inkább agyonütötték a csikót, minthogy egyidőre nélkülözni kelljen az anyját!) Egyszer a számadó felkelt, fülét a földre szorította és figyelt. Nem hallott semmit. A holdvilágos éjszaka csöndes volt. Kis idő múlva újra fülelte a földet és ekkor már elkiáltotta magát: ,.Kej

jetëk fő, gyünnek a szegénylegények!" Erre a bojtárok fölverték a ménest és nagy ostorpattogtatással közézavarták a közelükben lévő gulyának. A marhák éppen fölriadtak, mikor a 6 lovasbetyár odaérkezett. A betyárok a ló — és a marhakeveréket kétfelé szakították és az egyik részt hajtani kezdték. Rácz számadó és emberei ekkor lóháton a betyárok által hajtott jószágok elé nyargaltak és ostorral visszafelé zavarták őket. A fürgébb és érzékenyebb lovak a durrogtatásra elindul-