Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 53-54. Gyula, 1964)

IV. A betyárvilág emlékezete az élő néphagyományban

válasszal: „Még él, a fődön fekszik, de nagyon hörög már.'

T Reggelre a pandúr meg is halt. (Fekete Sándor.) A betyárokat a németvilág után sokszor nem látta szívesen a nép. Megindult a hajsza a földért, a parasztság nagy része a vagyongyűjtési láz megszállottja lett. Azt hitték sokan, hogyha évtizedes kuporgatással, önmegtagadással néhány holdat szereznek, életük biztonságosabb lesz. A vagyon védelmére, az „idők szavát" meg nem értő betyárokkal szemben, a nép elmés szerkezeteket próbált alkalmazni. Monoron akkor még kevés tanya volt, közöttük az öreg Horváthé, aki a mende-monda szerint hét ép foggal született, ennélfogva táltosnak hitték. Olyan erős ember volt, hogy fogadásból egy köblös zsák gabonát megemelt a fogával és belelógatta a kútba. Kézügyességét rendkívülinek tartották. A betyárok, tolvajok ellen számtalan „védőberendezés"-t fundált ki. A tyúkól ajtajára kaszákból olyan szerkezetet készített, hogyha ismeretlen ember kinyitotta, a kaszák feltétlenül megsértették. Tanyáját olyan sűrűn körülültette akácfával, hogy a ló nem fért be köztük, a kapura pedig erős sorompót eszkábált. Egy alkalommal éjszaka szánkóval behajtottak a betyárok a tanyába. Az öreg Horváth rögtön észrevette őket és felébresztette a családot. Az ablakba vánkost nyomtak és sodrófával tartották, így ott nem lehetett belőni, az erős tölgy faajtó kilincsét pedig Horváth tizenháromágú gatyamadzaggal lekötötte. Az ablaknál a betyárok kiabálni kezdtek: „öreg, nyisd ki az ajtót!" „Ha bolond vónék!" — felelte az öreg és máris kereste elő a puskáját. A töltés zaját valahogy meghallották az éjszakai vendégek és mivel tudták, hogy Horváth igen jóhírű lövő, az istálló ajtaját még megpróbálták kifeszíteni, de ez sem sikerülvén, gyorsan eltávoztak. A tanya ajtajában a leleményes Horváth a hevedernél, ahol nem volt feltűnő, kis lyukat fúrt, azon ki tudott lesni, esetleg