Dankó Imre: A Gyulai vásárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 44-46. Gyula, 1963)

I. A gyulai vásárok és piacok története

a délalföldi (perem-) vásárvárosövbe, amelynek legkiemelkedőbb tagjai: Arad, Lippa, Temesvár, Makó, Hódmezővásárhely, Szeged, Újvidék és Baja. Északi és keleti rokonaik ezeknek a városoknak: Budapest, Gyöngyös, Miskolc, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Beregszász, Szatmár, Nagykároly, Nagyvárad. Ezeken a helyeken cserélődtek ki évszázadokon át a hegyvidék és az alföld termékei. Ezért ezek a városok minden esetben nagykiterjedésű, távoli vidékek, sokszor a külföld egymásközti forgalmát is jelentették, míg más helységek vásárai csak saját magukra és közvetlen, szűk környezetükre szorítkoztak. Talán nem is élnénk erőltetett hasonlattal, ha azt mondanánk, hogy a (perem-) vásárvárosok vásárai a nagykereskedelem, a többi helyi jelentőségű vásár pedig a kiskereskedelem alkalmai voltak. A nagy városok vásárai mindig befolyásolták a kisebbek idő-, kereslet-, kínálat- és ezeken keresztül árbeli viszonyait. A gyulai vásárok ilyen megvilágításban az Alföld délkeleti részének, ahogy régebben nevezték, a Mezőségnek és az erdélyi peremvidéknek volt a vására. A vásárok jellegzetes feudális intézmények. A vásártartási jog kiváltság, sokrétű hűbéri kötelék megnyilvánulása. A vásártartási szabadalom, mint privilégium általában a városi jelleg nélkülözhetetlen tartozéka volt; mint ilyen eleve valamilyen szabadabb, a jobbágyságénál tágabb gazdasági-, társadalmi viszonyokat jelentett. Ezért a vásártartási jog különösen fontos a mezővárosok életében, ahol a jobbágylakosság felemelkedésének, a helység városiasodásának szinte egyedüli alapja volt. így volt ez Gyula esetében is. Városunk vásártartási jogát valószínűleg Róbert Károlytól kapta, aki számos más jelét is adta a város iránti rokonszenvének.

14 A tőle kapott szabadalom már miden bizonnyal régebben meglévő, valószínűleg szokásjogon alapuló állapotot szentesített, mert tudjuk, hogy Gyulának Róbert Károly uralkodása alatt már nemcsak vásárai voltak, hanem mindenkor a fejlettebb települési viszonyokra jellemző hetipiaca is.

15 A földrajzi- gazdasági tényezőkből eredt az is, hogy Gyula lett a központja az úgynevezett gyulai uradalomnak. Ez az uradalom a XIV. század végére alakult ki, és városunknak nagy területen gazdasági és igazgatási vezetést biztosított.

16 Ezzel a központi jelleggel magyarázható a középkori céhélet is. A források általában tizenkét középkori gyulai céhről beszélnek, de közülük csak a szabó céhet ismerjük közelebbről az 1543-ból fennmaradt céhlevelük alapján. Ennek a céhlevélnek nyolcadik pontja részletesen rendelkezett a vásárokról is.

17 Eszerint a vásárokon a sátorhelyekért egymás között sorsot vetettek, a vevők egymás elől való elcsalását büntették, idegen mestereket csak a vásárokon engedtek árulni, a városba behozott 14 Scherer i. m. I. 46. 15 Scherer I.m. I. 47. 16 Maksay Ferenc (szerk.): Urbáriumok. Bp. 1959. 185. 17 Komáromy András: A gyulai szabók céhszabályzata 1543-ból. Történelmi Tár 1901. 127—137. — A kérdéses 8. pont 131. p.