Dankó Imre: A Gyulai vásárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 44-46. Gyula, 1963)

III. Áruk és árusok a gyulai vásárokon

igyekeztek a hajcsárok kedvébe járni, mert sokban segíthettek az eladónak. Nem is voltak a hajcsárok soha sem ajándék hiányában. Egy-egy rúgott borjú ki-kinézett innen is, onnan is. A marhahajcsárok se vittek magukkal soha sem élelmet a jószág számára. Kényelmesen, tempósan hajtottak, a jószág útközben is legelhetett. Dűlőútra ugyan soha sem mentek, földeken, réteken ugyanúgy nem hajtottak soha, mint a sertéshajcsárok; de az utak árkait végiglegeltették. Itatni is tudtak útközben mindig. Kevés jószágot nem szívesen hajtottak, mert a kevés jószággal sok baj volt. ötvenhatvan szarvasmarhához 5—6 hajcsár összeált, de 2—300 állathoz sem igen kellett több. A szarvasmarha egymást is összetartotta, ezért is szerettek inkább sokat hajtani, mint keveset. Éjszakázni mindig csárdákban, állásos kocsmákban éjszakáztak. Az állásokba terelt jószágot ellátták, és maguk is kinn az udvaron pihentek. A kocsmák be voltak az effélékre rendezkedve. Egy-egy állásban 2—300 marha kényelmesen elfélt. A kocsmában, csárdában takarmányt is kaptak. Porcióba volt kötve, és egy-egy porciót 10 fillérért adtak. Meglett marhával meg lehetett naponta 40 km-t is tenni, de ha borjú is volt velük, akkor 20—25 km-nél többet nem lehetett haladni. Sokszor megesett, hogy bármennyire is igyekeztek a hajcsárok, mégis szabad ég alatt kellett az éjszakát tölteni. Ha a szabadban való éjszakázást nem lehetett elkerülni, lágert csaptak, és csak hajnalban indultak tovább. Rendszerint mindig ugyanazon a helyen éjszakáztak, akár beszállásoltak valahová, akár a szabad ég alatt töltötték az éjszakát. A szabadban való éjszakázásnál nagyon kellett vigyázni, nehogy elfeküdjön a borjú. A hajcsárok mindig úton voltak, a gyulai vásárok köziben más vásárokat kerestek föl. Gyalog, meg szekéren, a vonat megépítése után pedig vonattal jártak Békéscsabán át Aradra, Nagyszalontán át Váradra, szekéren Békésre. A lippai híres marhavásárokra is rendszerint vonattal mentek. Arra mindig vigyáztak, hogy a gyulai vásárok idejére itthon legyenek. Hasonlóként más helységekbe való hajcsárok is mindig találhatók voltak Gyulán. Különösen Kétegyházáról. Gyulaváriból, Dobozról, Sarkadról, Sarkadkeresztúrról és Vésztőről jártak ide hajcsárok. Ha nem nagykereskedőknek vagy uradalmaknak hajtottak, hanem gazdáknak, mészárosoknak, akkor összeállítottak egy-egy menetet. részben a könnyebb hajtás kedvéért, részben pedig a kereset miatt. Attól nem kellett félni, hogy a különféle jószágokat összetévesztik, mert a jó hajcsár egyik legalapvetőbb tulajdonsága az volt, hogy minden jószágot ismert, és akár egyszeri látás után is meg tudta őket különböztetni. Ha az új tulajdonos leszurkolta, azaz szurokkal rákente a jószágra a monogramját vagy egyéb jelét, a hajcsárok majdnem bizalmatlanságnak tekintették. A lóvásár feküdt a legkíjjebb a külsővásártéren. Ennek a területe nemcsak, hogy nagy volt, hanem ki sem volt mérve. Itt igazán kel-