Dankó Imre: A Gyulai vásárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 44-46. Gyula, 1963)

III. Áruk és árusok a gyulai vásárokon

lett a nagy terület, mert a lovakat ménesbe terelték, és vétel előtt meg-meghajtották az egész ménest, de az egyes lovakat is, sőt a hátaslovakat is fel is nyergelték és meg is ülték. A lovakat szintén a környező uradalmak árulták leginkább, de igen sok jött a vásárra Várad környéki tenyésztőktől, valamint Nagyszalontáról, Mezőtúr— Túrkeve vidékéről, a Hajdúságból, de Csongrád és Torontál megyékből is. Egy időben külön érdekessége volt a nyári vásároknak, amelyekre a legtöbb lovat hajtották föl, a Besszarábiából hajtott töretlen, szilaj, szűzménes, amiket orosz haj tóik nagy kurjongatásokkal tereltek Sarkad felől az egész városon át, ki a vásártérre. Ott pedig az örökké mozgásban levő ménesből, nagyszámú közönség előtt, pányvával vágták ki az elkelt lovakat. Az is megesett, hogy egy-egy eladó nagyobb számú lovát elkerítve árulta a vásártéren. Szükség is volt erre, mert minden vásárban akadt egy-két megugrott ló, ami aztán vagy előkerült, vagy sem. A lóhajtás egészen más volt, mint a szarvasmarha hajtása. Az uradalmak ménesben hajtották lovaikat a vásárra és el a vásárról. így hajtotta a megvett lovakat a katonaság is. A kisemberek azonban szekérhez kötve vitték haza a megvett egy-két lovat. Sokszor be is fogták őket a meglevő lovak mellé. Maga a lóhajtás körülményes dolog volt, mert a lovat nem lehet kis csoportokban szabadon hajtani. Kettesével összekötve tudtak csak boldogulni velük a hajcsárok. A lóvásárral kapcsolatban külön meg kell emlékezni a cigányokról. Közülük került ki a legtöbb lókupec, lószenzál, sőt lóhajcsár is. A cigányok nagyon értettek a lóhoz, ezt elismerte a legkitanultabb magyar hajcsár is. A vásározók mégsem szívesen bízták rájuk lovaikat, mert nem tartották őket megbízhatónak. A bizalmatlanság alapja az volt, hogy a cigányok nagy előszeretettel kereskedtek a lóval. Széltére-hosszára csereberélték a lovakat és bizony előfordulhatott, hogy hajtás közben a jó, egészséges lovat kicserélték egy hasonló, sőt majdnem ugyanolyan, de nem egészséges lóra. Még ma is nagyon sok cigány-ló eset forog közszájon Gyulán. Közülük legáltalánosabban ismeretes az a hosszú időn át leleplezetlenül űzött mesterkedésük, ami egy bádogvödör segítségével a legöregebb pókos lóból is paripát varázsolt. A megvett rossz lovat eldugott helyeken, kint a szabadban, vették kezelésbe a cigányok. Soha sem etették és itatták bádogvödörből, hanem mindig valami más alkalmatosságból. Egy bádogvödörbe viszont mindenféle vasdarabot, követ téve a szerencsétlen ló fülénél rázták órák hosszat úgy, hogy lássa is a vödröt. Ezt csinálták vele 2—3 hétig naphosszat. A szegény ló, hacsak meszsziről meglátta a vödröt, kiszaladt volna a világból, ha le nem fogják. A vásárban aztán, amikor vevő akadt, akinek be akarták mutatni a ló frissességét, erejét, tüzességét, oda somfordáltak mellé egy bádogvödör vízzel, mintha itatni akarnák. Ahogy a szerencsétlen ló meglátta a vödröt, vágtatni akart, alig tudták megfékezni... A vevő pedig boldogan vette meg a tüzes paripát...