Dankó Imre: A Gyulai vásárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 44-46. Gyula, 1963)
Függelék - 8. A szövegben előforduló mértékegységek jegyzéke
mert a betiltás — mint most is kiderül — valóságos közgazdasági szerencsétlenség és csírája lehet igen sok ember tönkremenetelének. Minő forgalom lesz az elhalasztott vásáron, azt kombinatíve is alig lehet előre megmondani; annyi bizonyos, hogy igen szerény várakozásokat fűznek hozzá a kereskedők is iparosok egyaránt, óhajtandó volna, hogy legalább ezek a redukált várakozások kielégíttessenek. (Békés, 1890. július 27.) Országos vásári tudósítás. Gyula, július 23. Az uralgott száj és körömfájás miatt elhalasztott nyári vásár egy héttel később kezdődve, mint rendesen, és összeesve a szegedi, mezőtúri és különösen az állatvásárra fontos bánfi-hunyadi vásárral, minden tekintetben tengődőnek, erőltetettnek mondható, részben és különösen a felhajtás csekélységénél, részben a vevőknek késői értesíthetés folytán elmaradásánál fogva; mert míg a sertésre a kereslet meg volt, hiányzott a sertés, mert az egész felhajtás legfeljebb 8000-re tehető, úgy hogy míg máskor a vasúti, rakodás két napig tartott, most fél nap alatt befejeződött; a vevők egy része vidéki pusztákra ment kereslet végett. — Az árak ennélfogva eléggé jónak jegyezhetők: 150 és feljebb kiló súlynak, helyben 42 kr., Kőbányára szállítva 44—44 y 2 kr., hat hónapos malaczok 25—30 frt., másfél évesek 60—64 frt. A juhvásár jól lehet más években élénik volt, szintén nem jelezhető sikerültnek, a felhajtás az idényhez képest csekély és a vétel is lanyha volt. A marhavásár eléggé élénknek és részben sikerültnek Is jelezhető, a felhajtott mennyiség az 5000 dbot megközelítette, és az árak is az eladóra előnyösnek mondhatók, de csak is a szebb jószágra; silányabb csekély keresletet talált, jóllehet vevő volt elég. A lóvásáron, silányobb minőségben gazdasági czélokra alkalmazottan nagy felhajtással meglehetős kereslet volt, de szebb lovak nem igen találtattak, és a mi volt is, magas áron tartva, vevőt nem igen talált, mert gyéren voltak képviselve s a vételtől tartózkodtak. A belvásár, mely ma veszi kezdetét, a jó időjárás mellett is kevés kilátással kecsegtet, mert általában a gyülekezés szokatlanul ritka; a más években legsikerültebb gazdasági eszköz és faszerszám vásár szokatlanul gyér volt, mert az eladok a múlt hétre készülvén el, másutt kerestek maguknak vásárt. — Általában az egész vásárt erőszakoltnak és így vontatottnak jelezhetjük. A szövegben előforduló mértékegységek jegyzéke: Űrmértékek: 1 köböl = (64 liter) = 2 véka, 1 akó = (51 liter) = 32 pint, 1 véka = <32 liter) - 40 itce, 1 pint — (1,6 liter) = 2 itce, 1 itce = (0.8 liter) •• 2 meszely. 1 meszely = (0,4 liter). Mérő többféle volt használatos: pozsonyi mérő = 62,49 liter: pesti mérő 93,71 liter; szegedi mérő = 128 liter; bécsi vagy osztrák mérő = 61,50 liter. Hosszmértékek: 1 öl = (1.89 méter) = 6 láb, 1 láb = (31 6 centiméter) = 12 hüvelyk, l hüvelyk = (2.6 centiméter) = 12 vonal, 1 vonal = (0,2 centiméter). Rőf többféle volt használatos: osztrák rőf --= 77.8 centiméter: porosz röf — 66,7 centiméter; régi magyar rőf vagy másnéven sing) «= 03.2 centiméter. Marók = (10,4 centiméter) -= 4 hüvelyk — a lovak magasságát szokták vele mérni. Súlymértékek: 1 font = (56 dekagramm) •* 32 lat, 1 lat = (1,72 dekagramm). 1 mázsa = (56 kilogramm) = 100 font.