Bertalan Ágnes: Asszonyok, lányok Biharugrán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 42-43. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1963)

gára hagyta. Ilyen magános gyermekekkel fordult aztán az elő, hogy csak mocorgott, s leesett az ágyról, az ilyen asszony, hogy önmagát, gondatlanságát eltakarja, inkább azt mondta, hogy megrontották, azért találta a ház közepén. Hogy lényegesen kevesebb gyermek születik, akár a 20-as években is, a múlt századbelihez viszonyítva, az nem azt jelenti, hogy nem szeretnek az emberek. Csakhát... nem muszáj minden gyermeknek megszületni. Mondják az asszonyok és ez sok tragédiát okozott, amikor is halállal végződött a problémázás. Ebben sokat segítettek a régi bábaasszonyok, de maga az asszony is megpróbálkozott mindennel. Kininnel, melegvízzel, s nem egy libatollal, ezzel a kegyetlen műtéttel. Aztán jött a fertőzés és a halál. Ez a probléma fennáll, hiszen a négy gyermek soknak számít, kettő, esetleg három van, (de inkább kettő) egy asszonynak. De ez a tünet nem az egyke felé hajlik. És ebben van valami vigasztaló. Az ugrai nép erős, egészéges lélekben is, nem tűr meg maga körül, sem az életében ilyen erőszakolt egyengetéseket. A szerető „Majd elválasztja hét tél, hét nyár!" így mondják az új házasokra az asszonyok, mert ennyi időre kihende-bundálja magát az asszony is, az ember is, s vagy összeszoknak, vagy nem. Rendszerint összeszoknak, ezen időben jönnek a gyermekek is, a veszekedések — ahol van — még ha szeretik is egymást. A fiatalasszony veszekedés után hazaszalad az anyjához. Nem véglegesnek szánta ezt az otthagyást, csak rá akart ijeszteni az urára; keservesen fizet tettéért. A falu felfogása szerint az asszonynak mindent el kell tűrni az urától. A veszekedések a hagyagságért is történnek, vagy nem akarja úgy ellátni, ahogyan azt a szokás megköveteli. Az asszony az anyjánál duzzog, az ember azzal vigasztalja magát, hogy „majd visszajön, ha szereti a gazdát", s konokul ül otthon magának. Ilyesmi nem marad titokban. A komák, legények, s ismerősök lesik a nagy kibékülést. Mikor csak visszajön az asszony — mit is csinálna mást — megbékélnek és az elcsitult vihar után még jobban szeretik egymást, de a falu figyelmezteti őket, hogy ne felejtsék el és gondolják meg a jövendőben: megzángózzák őket. Ezt a szokást a valamikori kóborlovag, Danela úr hozta a faluba, s ez a szokás sehol a környéken másutt nincs (a 9 kilométerre levő Geszten szokás még, de innen szivárgott át). Mikor beesteledett, csapatokba verődnek az emberek, s egy papot választanak. Három egymás után levő nap estéjén tepsikkel, kolompokkal, ostorral felszerelve lopakodnak a kibékült házaspár háza elé. Első este van a kézfogó, második este a csigacsináló, s harmadik este a lakodalom. Éktelen lármát csapnak, tepsit verik, ko, lompolnak, fünyölnek, rikoltoznak, a közeli s távolabbi szomszédok r,í!