Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

A nagyságos úr mindent ígért, az egész birtokát, hogy ne menjen az égbe, maradjon lenn a földön, a halált meg ingyen tartja, ehetik-ihatik nála, nem kell dógozzon, de a halál megfogadta, hogy nem lesz többé engedékeny. Mától fogvást viszi, ha szegény, ha gazdag. Ekkor mán elvisz mindenkit a halál, ha eljött annak az ideje. A HALHATATLANSÁGRA VÁGYÓ KIRÁLYFI Vót egyszer egy királyfi, aki nem szeretne meghalni, és addig szeretne élni, míg a világ meg még két nap. Elindult a királyfi. Elnevezték halhatatlan királyfinak. Elindult, ment, mendegélt, feltarisznyáit, ment hetedhét ország ellen, az Óperenciás tengeren is túl, még azon is túl. Ott aztán ráesteledett, lefeküdt egy vad erdőben. Az erdőben álmában estefelé látta a halhatatlan országot, látta a halhatatlan királykisasszonyt, ahun sose halnak meg. Reggel felkőtt, fáradt eleredt útjára. Ment az üveghegyeken túl, egyszer odaér egy nagy hegyhez. A hegyben vót egy nagy nyílás. A nyüásnál egy hatalmas ember olyan nagy ásóval ásta a hegyet, mint maga vót a halhatatlan királyfi. — Na, öcsém — azt mondja —, te hun jársz itt, ahun a madár se jár? — Hun járok? — azt mondja. — Én keresem a halhatatlan országot. — Na, aszondja, ülj ide mellém, ezer év eltel, míg ezt a hegyet elhordjuk ketten! Itten már elélhetel ezer esztendeig. Elgondolkozott a királyfi. Ezer esztendő? Néki az semmi! Ü tovább szeretne élni a világba. A királyfi istennek hagyta az órjást. Elköszönt tűle. Ott merv degélt rengeteg vadon erdőkbe, keresztülbolyongott a királyfi. Egyszer csak egy királykastélyho ért. Benne lakott egy királykisaszszony. Vót ott vagy millió tű. Mikor azt elkoptatja, addig még mindig él. Élhet vele ű kétezer esztendeig. Azt mondta a királyfi: — Semmiség az a kétezer esztendő! Én addig megyek, míg a halhatatlan országot meg nem lelem! A királyfi elbúcsúzott a királykisasszonytól, és tovább ment. Ment, mendegélt, egyszer odaért egy nagy tengerhez. A tenger közepin vót egy nagy vasgép, szarkalábon forgott. Szarkalábon álló kastily vót. Abba lakott egy elvarázsolt királykisasszony. Egy híd vezetett a tengeren keresztül. A huszonnígy fejű sárkány ott állott, őrizte a hidat. De ember sehogy se jutott. Se repülve, se sehogyse. Ügy elállta az utat, hogy senki oda be nem mehetett. Odament a hídho a királyfi. Be akart indulni. Mindjárt a huszonnígy fejű sárkány megtámadta. A királyfi kihúzta a kardját, nyírta a sárkány fejét. Ahogy csapkodott, medvék támadták meg a királyfit.