Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

Jól szájon vágta a szalonnával a királyfi a vín boszorkányt. Fogjátok meg! A kutyák megmarkolták a vín boszorkányt, csak úgy sikoltott. Vette osztán ki a kardját a fiú. — Tarts meg az íletemet, feltámasztom a testvéredet! — könyörgött a boszorkány. A vín boszorkány feltámasztotta a testvérjit meg a kutyákat is. Mindjárt összeölelgetőztek ottan. Mennek hazafelé. A két testvér meg elmondta, hogy mi történt. Igen ám, amikor a vín boszorkányt elpusztították az erdőbe, egy nagy feneketlen tó lett belőle ottan. A tóban gyönyörű szíp halak úszkáltak. Mentek hazafele. Amint a két testvér hazafele ballagnak, hát a város megint be van gyászba borítva. A király, hogy elveszett. Gyászolták a királyt, hogy elveszett. Az iskolásgyerekek meg meglátták, hogy egy király ment el, két király jön. — Kiabáltak is: — Egy király ment el, két király jön! Meghallotta a király meg a jány is. Szaladnak kifele. A jánya viszi a gyereket kifele. A két vitézt nízi, nem tudta megismerni a király, hogy melyik az ű veje. Azt mondja a vín király: — Fiaim, aki elismeri, hogy ez a gyerek az ű fia, az ű felesíge, az vegye le a kalapját! Hát az egyik levette a kalapját. Akkor ismerték meg, hogy az az igazi király. Akkor lett nagy dínom-dánom, nagy lakodalmat csaptak, máma is élnek, míg meg nem haltak. (A CSODAMADÁR) Egyszer vót egy szegény ember. Annak a szegény embernek nagyon sok családja vót. Annyi vót, mint a rostán a lyuk. Alig tudta megszámolni a gyerekiket. Egyszer mán megint született neki két kisgyermekek. Két iker. Azt mondta a szegíny ember: — Most mán kit kellene híni komába? Elhívjuk a leggazdagabb embert a falubú. El is mentek ehhe a gazdag emberhe a felesígivel. Elvitte a két gyermeket. Megkereszteltík űket. Elvitték a templomba, osztán megkereszteltík a két gyermeket. Nagyon szegínyek vótak. Azt mondja a szegíny ember, hogy ű, ha lesz píz, megfizeti a fáradságokat. Igen ám, abba az időbe az a gazdag ember nagy vadász vót, hallotta ű is az öregektűl, az erdőbe hogy van ott egy ilyen meg ilyen madár. Ilyen szíp tollú madár, ilyen szíp hangon szól. Aki áztat megfogja, lelövi, annak a zuzzát, máját külön megsütik, aki áztat megeszi, minden éjcaka egy-egy aranyalma nő a fejé alá. Az az alma tiszta arany lesz. Hát osztán a gazdag ember azt mondja a felesíginek, hogy: — Anyja, engem készíts el, adjál nekem a tarisznyába ennivalót! Elmegyek vadászni.