Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

Siratták az anyjáék: — Ne menj el, fiam! — Mennem kell, mert a testvérem meghalt. Nem bírom el, nekem azt meg kell keresni! Feltarisznyázták a gyereket, felpakolták, hogy menjen hát világra. Elindult, ment, mendegélt. Egy erdőbe ért. — Istenem — aszondja —, de jó vóna nekem három kutya segítőtársnak! Mindjárt ott termett a három kutya. Olyan, mint egy kemence, olyan kutvák vótak azok. Mindjárt ott termett a lú, megszólalt emberi hangon: — Ülj a hátamra, ídes gazdám! Felült a hátára a fiú, elrepültek. Odaértek a Vörös tergerhe. Odaértek egy aranyhídho. A lú megint megszólalt emberi hangon: — Édes gazdám, állj be a király szógálatába! Huszárruhába menjél be! — aszondja. Melyen be. Huszárruhába megyén be a városba, a királyi kastílyba. Hátha itt van az ű testvérje, megtud róla valamit. Az asszony meglátja. Szalad neki. Már vót egy kisgyereke is. — ölelj meg! — mondja az asszony a fiúnak. Hát a fiú taszítja el magátúl. Nem lehetett üket, a testvéreket egymástúl megkülönböztetni, hogy melyik a Húgó és nïelyik a Búgó. Olyan hasonló két gyerek vót. Taszította el magátúl az asszonyt. Amint találkoztak, hát lefeküdtek, de Búgó rakta közébük a kardot keresztbe. Olyan kard vót: önműködő. Az asszony azt mondja, hogy ű megöleli. De a kard levágta akkor a kézit. Ü csak megpróbálja, akkor mindjárt lekapta a kard az ujját. Nem tudta megölelni az urát. — Látom, megvadult, oda vót a vadászaton. Biztosan megvadult. — mondta az asszony. Akkor tudta meg a fiú reggel, hogy a testvérje eltűnt vadászaszaton. Ü is mindjárt fogta a puskáját, ű is elment. Három napbúi állt egy esztendő. Ahogy felnyergeli a lovát, kimegy az erdőbe vadászni, hát egy őz hirtelen felugrik előtte. Felkapta a puskáját, lő rá. Rálőtt. Az őz felugrott. Hajtja, hajtja, hajtja, de nem tudja elérni. Megállj, gondolta magába. Addig hajtotta, míg elér arra a helyre is. Ippen arra tűzhelyre talált, ahun a testvérje tanyázott. Nahát, ű itt megvacsorázik. Nízte a köveket, ott van három kű, maradéka bátyjábúl. Rakta a tüzet, veszi a kanalat, szalonnát. A fáról megszólalt valaki: — Hú-ú-ú! De fázok! — Gyere le csak, ha fázol! — Lejönnék — aszondja. — Itt van három szál szőr! A kutyáknak rakd a hátokra! Rakd rajok! Igen ám, a fiú belerakta a tűzbe. Az öregasszony meg leszállott szípen. Aszonta az öregasszony: — Majd én sütök békát, te'sütöl szalonnát. Én eszem szalonnát, te meg eszel békát! — Na — aszondja —, te ebbül nem eszel!