Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

A kereskedő azt hitte, hogy jönnek jánynízőbe. A kereskedőnek vót egy másik jánya is. Azt hozatta elő a kereskedő. Aszonta erre Búcsú: — Ki van kint? — A, az piszkos szógáló! — aszonták. Búcsú felesíge szógálója vót az apjáéknak. Kint lakott a cselédházba. Ott tartották a jányt. Piszokba. Szólt a jányért Búcsú: — Híj játok a szógálót be! Szólt a jányáért a kereskedő: — Gyere — aszondja —, őtözzél fel! A kereskedő felesíge mindjárt kiszólt. A fürdőszobába a jánt mindjárt kiküldtík. Megfürösztöttík szípen a jánt. Felöltöztettík. Mikor bement a jánya: — Szent isten, apám! Ez Búcsú! Na, a kereskedőnek elállt a szeme-szája. — Na, apám, én megleltem a szerencsés óráját. Pont tizenkettő. Ez a szerencsés órája. Maga keresse meg a szerencsétlen óráját, akkor biztosan elmegy a földrű! Elment a kereskedő. Még máma is mén, ha meg nem halt. Az ördög még mindig ottan áll az alvilág kapujába. Ha az ördögöt valaki felváltotta vóna, az én mesém is tovább tartott vóna. (ÖRDÖGSZERETÖ) Egyszer vót, hun nem vót, hetedhét országon is túl vót, még az Óperenciás tengeren is túl, vót egyszer egy király. Ennek a királynak vót három jánya. Három szíp jánya. Azok a királyjányok este mindig fonókát tartottak. Szőtték a fonalat, jártak a fonóházba. És minden királyjánynak akadt egy udvarlója. Csak ennek a legkisebb királyjánynak nem akadt senki. A jány megszégyellte magát. Azt mondta, hogy otthon bezárkózik este, nem megy sehova. — Jaj, uram isten, már nem adol már nékem egy ördögöt vagy egy halált! — mondta egyszer a királyjány. Ahogy azt a királyjány elmondta, kopogtattak be mindjárt a szobába. A királyjány fogadta, hogy tessék. Hát, bejött a halál. De a iány nem ismerte, hogy a halál. Szípen leültette a halált, beszílgettek. Ahogy szüntelen folyt, egyszer a királyjány elejtette az orsóját, és a halál kapott az orsó után. Látta a jány, hogy a köpenyege szíjjelnyíllott a halálnak, szent isten, csupa csont vót. Megutálta a jány. Nem szerette a halált. A halált kikísérte. Aszondja a királyjány: — Nékem nem kellesz! A halál kifaggatta, hogy: — Te hát, mondd meg, hogy miért nem kellek én neked? — Ejnye, hóttamnak panaszolom, nem elevennek! A halál kiment, aszonta a jánnak: — Te! Hallöd? Reggelre halva lesz édesanyád! Meghalt az anyja a királyjánnak. Na, eltemettík nagy pompával a királynét! ,