Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

Másik este megint jött a halál: — Jó estét, te kutya! Hát nem mondod meg, mér' utáltál meg? Azt mondja a megint: — Csak hóttamnak panaszolom, nem elevennek ! — Haljon meg — aszondja — az édesapád is! Meghalt az édesapja. Másnap már csak a bátyjával maradtak ketten. Aszondja a halál, este megint jön. — Jóestét, szívemnek szíp szerelme! — Jó estét — aszondja a királyjány —, megmondom, hogy ne háborgass, nem szeretlek! — Hát mondd meg — aszondja a halál —, mir nem szeretel? — Hótamnak panaszolom, nem elevennek! Hát az a jány, mikor a halál ment el tűle, a halálnak rákötötte a gombjára, ahogy elbeszílgettek. Ügy engedte ki a madzaggal a ján. Nézte, hogy hol megyén el a halál. Azon a madzagon ment ki a temetőbe. A temetőbűi .aztán megint vissza a templomba. A jány meg látta, hogy úgy eszi a hóttestet, hogy a száján végin csorog a hottest vire. Hát osztán a jány ezt nem akarta megmondani. Az este megint jön a halál: — Na — aszondja —, haljon meg az az egyetlen egy bátyád is! Meghalt a bátyja is. Eltemettík a bátyját is. Akkor a ján megfogadta a cimboráinak, megmondta a rokonainak, a jányoknak, a barátjainak, hogy mikor ű meghal, ütet se az ablakon, se az ajtón, se a kapun ne vigyík ki. Hanem ütet nem szabad kivinni, maiterezni kell, azonnal csinálni be! És se a kapun ne vigyík ki. Meghagyta a ján. Ütet vigyík az út mellett. A temetőbe ne vigyík be. A temetőkapun által árokpartra ássák a sírt. Ütet oda temessék kívül. Akkor eltemették a jányt a rokonjai. Este jön a halál megint. Kereste, már azt hitte, hogy megtalálja. No, ott van a ház. A halál odafordul az ajtóho: — Ezt a kutyát nem terajtad vittík ki? Hova tettík azt a kutyát? — He], menj el innen, ne háborgass bennünket, majd segbe rúglak! Ment az ablakho is: — Ezt a halottat nem terajtad vittík? — Elhallgass — aszondja az ajtó —, mer segbe rúglak! Ment a konyhaajtóho is: — Ezt a halottat nem terajtad vittík ki? Ezt a jánt! — Menj el innét, úgy segbe rúglak, hogy kiesel az udvarra! — Nem megyek! Ment a kapuho: — Ezt a jánt — aszondja —, nem terajtad vittík ki? — Elhordd innét magad, mindjárt azt a kaput, felkapom azt a karót, letöröm a derekadat! Igen kérem, de az a halál olyan vót, hogy annak a puskagolyó se használt. Az ágyúgolyó se. Ez a halál egy elátkozott királyfi vót.