Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

Aszondja: — Soha többet, Miklós, nem jövök ebbe az országba! Ügy elmegyek, aszondja, ki ne lássanak! Minden csontja ropogott, úgy megverte Miklós az ördögöt. Akkor elengedte. Az ördög kiszaladt. Hát kiszaladt az ajtón keresztül, kivitte az ajtót. Mikor kiszaladt az ördög a kapubúi, összeszedte az ördög minden erejit: — Megállj, Miklós, jössz te még az én országomba, aszondja. Az ördög úgy elment, hogy tán máma is él, ha meg nem hált. Na, kérem szépen, ahová az ördög való vót, másik országba, másik király uralkodott. Hát a királyt komába hittak. A másik királynak született egy gyereke. Keresztelőre hittak üket. Az urak hintóval mentek. Ügy, mint itt, mondjuk itt van Bihar megye meg Arad megye. Minálunk három határ van, Arad megye meg Békés megye. Közbe meg az ördög országa vót által itten. Miklós ment a feleségével, a királylánnyal. Egyszer az ördög jön mázsás buzogánnyal. — Jaj neked, aszondja, Miklós, mindjárt agyonváglak! Nem vót mit tenni, Miklós persze hívta feleségét a fűzfa közé. Kellett neki. Kezdett ugye dógozni. Az ördög meg meglátta, hogy működnek hátul, fogják a lyukat. A felesége meg mondotta Miklósnak, hogy mit tegyél bele. — Hű, csakugyan — kiáltott az ördög —, megb.... én az anyádat, hiába fúrod a lyukat, még egyszer nem csapsz be! Az ördög így elfutott ebből az országból, ki a világ végire. Miklós pedig így szabadult meg az ördögtűl. No, ez eddig van. (A VAK ÓRIÁS) Egyszer vót egy szegíny juhászlegény. Ennek a juhászlegénynek vót harminchárom birkája meg három aranykosa. Nem vót szíp takarmány az országba, nem termett semmi sz*na. Elhatározta a juhászlegín, hogy ű nem hagyja a birkáit éhen megdögleni, elhajtotta, ment messzire, hetedhét országon is túl. Ahogy egy nagy rengeteg erdőn hajtotta a birkákat keresztül, egyszer az erdő közepin három boglya színát látott a fiú. — Hát kié az a szína, ű megveszi, megfizeti a gazdájának. A birkáját nem hagyja éhen megdögleni. Szíjjelszórta a boglyát. Hát egyszer jön egy magos nagy óurjás, hogy a sapkája majdnem az eget járta. Messziről kiabál: — Te emberízik, hun jársz, ahun a madár se jár? Hogy merted a színámat megítetni? — Ides bátyám, én megfizetem a szína árát! — Ne fizess meg nekem semmit se — aszondja —, hanem azonnal tizenhárom birkát meg egy selyemkost vágjál le! Készítsd el sózva meg paprikázva!