Dömötör Ákos szerk.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34-36. Gyula, 1962)

Horthy-hadseregbül hazajöttem, huszonegytől huszonnyócig vályogot vetettem. Testvérem, Bondár Lajos vót egy ideig a társam." Bondár Károly törvénytelenül született, ezért anyja családi nevét kapta hivatalosan, de a szomszédok apja családi nevén, Kölüs néven, ismerték el, azok is leginkább a Kölüs bárónak hívták. Bondár Károly meséi A mesélő élete gyakran vetít fényt meséinek egyes sajátos mozzanat! r a. Bondár Károly nagyon szereti a kertészkedést. Kertjében különleges őszibarackfajtákat, hatalmas körtéket termeszt, de a növények iránt való érdeklődése csak a János vitéz meséjében (22. sz.) szembetűnő, ahol az elvonuló asszonyok virágfejét szinte „botanikai" alapossággal tárgyalja. Ebben az esetben úgy tetszik, mintha a mesei férfi hőst nem a nők, hanem a természet szépsége kötné le, és ebből a szempontból a férfihős magatartását a mesemondó Bondár Károly szemléletmódja határozná meg. A természeti érdeklődésnek viszont többi meséjében ilyen éles nyomát már nem találjuk. A múltban a falu zárt világában élt birtokos parasztságból származó mesemondó életében döntő szerepet játszott a katonáskodás időszaka. A félfeudális környezetben élt parasztfiú a katonáskodás idejében elszakadt gyermekkorának szűk, paraszti környezetétől: amikor a katonai szolgálat után hazajött falujába, a családban már teljesjogú felnőttnek, a társadalomban világlátott, bizonyos műveltséggel rendelkező embernek számított. A katonaság ideje alatt az egyszerű parasztfiúból több lett, mint a műveltségtől, várostól és más tájak esztétikai értékeitől elzárt paraszt: sokan, mint pl. Bondár Károly is itt tanultak meg írni, olvasni, számolni; sok parasztfiú a katonaság ideje alatt tanulta meg az étkezés, tisztálkodás, társadalmi érintkezés magasabb rendű formáit, amelynek a gyermekkorban való elsajátítására a feudális színezetű, paraszti társadalom nem adott lehetőséget. Bondár Károly katonai élményei intenzíven jelennek meg a mesékben, ami azt mutatja, hogy mélyen hatott rá ez az élmény. A rikító madár meséjében (21. sz.) a legkisebb királyfit apjának katonái szabadítják ki. Ez a katonaság nem valami ősi vitézi csoportra, hanem inkább az első világháború katonai alakulataira emlékeztet: „No, oszt a király rögtön hívatta a katonai főparancsnokát. Kiadta neki parancsba, hogy rögtön a katonaságot riadóba, és az összes erdőt át kell fűsűlni..." A bűnös királyfiakat a király „letartóztatta a katonasággal". így tölti meg meséit Bondár Károly saját katonai élményvilágával. A rikító madár meséjének (21. sz.) elején megmagyarázza a múlt és a jelen viszonyát hírközlés szempontjából: „De még abban az időben nem vótak telefonok meg rádiók, amivel hírt lehetett vóna adni valahunnan. Még abban az időben a postagalamb vót a legnagyobb hírvivő ..."